A Holokauszt áldozatainak szenvedését soha ne tagadják, ne kicsinyítsék, és ne feledjék el! – mondta a pápa a Jad Vasem emlékhelyen

„Helyet adok házamban és falaimon belül, és olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha”. (Iz 56,5)

A Szentatya Izajás próféta szavaival kezdte beszédét a Holokauszt áldozatainak emlékhelyén. Azért jött el, hogy csöndben lerója tiszteletét az emlékmű előtt, amelyet a Shoah rettenetes tragédiájában meggyilkolt zsidók millióinak emlékére állítottak. Elveszítették életüket, de nevük soha nem merül feledésbe: kitörölhetetlenül bevésődtek szeretteik, túlélő társaik, valamint mindazok szívébe, akiknek eltökélt szándéka, hogy soha ehhez hasonló szörnyűség ne sújtsa az emberiséget. Nevük örökre bevésődött a Mindenható Isten emlékezetébe.

El lehet lopni valakitől vagyonát, meg lehet fosztani szabadságától. Lehet hazugságok alattomos hálóját szőve meggyőzni másokat arról, hogy egyes népcsoportok nem érdemelnek tiszteletet. Azonban semmilyen erőfeszítéssel sem lehet soha elvenni embertársunk nevét.

A Szentírás tanítja számunkra a nevek jelentőségét. Ábrahám neve azt jelenti, hogy „sok nemzet atyja”. A Jad Vasem emlékhelyen olvasható nevek örökre szent helyet foglalnak el Ábrahám számtalan leszármazottja között. Ábrahámhoz hasonlóan az ő hitüket is próbára tették. Nevük soha ne vesszen el! Szenvedésüket soha ne tagadják le, ne kicsinyítsék, és ne feledjék el! Minden jóakaratú ember éberen őrködve gyökeresen tépjen ki az emberi szívből mindent, ami ehhez hasonló tragédiákhoz vezethet! – mondta a Szentatya.

A katolikus egyház, Jézus tanítását követve mély részvétet érez az áldozatok iránt, akiknek emlékét ez a hely őrzi. Közel áll azokhoz is, akiket ma üldöznek fajuk, bőrszínük, élethelyzetük vagy vallásuk miatt. „Mint Róma püspöke és Péter Apostol utóda, elődeimhez hasonlóan ismételten leszögezem: az egyház imái és fáradozásai arra irányulnak, hogy a gyűlölet soha többé ne uralja az emberi szíveket” – hangsúlyozta a pápa.

Különösen mély hatást keltettek szavai, amelyekkel felidézte az áldozatok születésének pillanatát. Szüleik örömmel találgatták, vajon milyen nevet adjanak az újszülött gyermeknek? Vajon fiú lesz, vagy lány? Ki tudta volna elképzelni, hogy milyen szörnyű sorsra lettek ítélve?
Kiáltásuk még ma is visszhangzik szívünkben. Ez a kiáltás az igazságtalanság és erőszak minden tette ellen szól. Örökös rosszallása az ártatlan vér ontásának. Ábel kiáltása, amely a földről a Mindenható felé száll. Miközben megvalljuk töretlen bizalmunkat Istenben, hangot adunk a Siralmak könyve szavainak, amelyek nagy jelentőségűek mind a zsidók, mind a keresztények számára:

„Az Úr irgalma nem fogyott el egészen; jósága és kegyelme még nem merült ki. Minden reggel újjáéled, nagy az ő hűsége.
^„Az Úr az én osztályrészem - mondja a lelkem - ezért hát remélek benne." Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi.  Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít” (Siral 3,22-26).

A Szentatya hálát adott Istennek azért, hogy csöndben leróhatja tiszteletét a Jad Vasem emlékhelyen: ez a csönd az emlékezésé, az imáé, a reményé – fejezte be beszédét XVI. Benedek.