2009-05-09 17:42:31

A jordán királyné internetes oldalt szentel a pápa látogatásának - pénteki sajtószemle


A jordániai napilapok főoldalon foglalkoznak XVI. Benedek pápa látogatásával. Elsősorban II. Abdullah királlyal való találkozóját emelik ki, amelyen mindketten megerősítették elkötelezettségüket a vallásközi párbeszéd mellett. Fontosnak tartják, hogy a Szentatya mély tiszteletéről biztosította a muzulmánokat. Emellett a fiatalokkal való találkozójáról és soron következő programjairól írnak.

A La Croix napilap utal a csütörtöki sajtótájékoztatóra, amelyen az ország apostoli nunciusa úgy nyilatkozott, hogy a térség békéje a Vatikán szívügye. Beszámol arról is, hogy Rania királyné a Twitter internetes hálózaton külön oldalt nyit a pápalátogatásról, amelyet naponta frissítenek. A jordániai uralkodó felesége már egy ideje jelen van a világhálón a YouTube-on keresztül, ahol a gyermekek és a nők jogaiért küzd, valamint bemutatja az iszlám mérsékelt ágát.

Az Al arab Alyawm országos napilap idézi Hanna, jeruzsálemi ortodox püspököt, aki szerint történelmi jelentőségű XVI. Benedek látogatása, és meg kell akadályozni, hogy Izrael azt saját céljaira használja fel.







All the contents on this site are copyrighted ©.