Szentmártoni Mihály S.J. elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára

A JÓ PÁSZTOR ERÉNYEI
(ApCsel 4, 8-12; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18)

A Húsvét utáni negyedik vasárnap első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből vett szakasz, amelyben Szent Péter határozott szavakkal kijelenti, hogy nincs üdvösség senki másban, csak a názáreti Jézusban, akit keresztre feszítettek, de akit Isten feltámasztott. A feltámadott Jézusba vetett hit a mi üdvösségünk is.

A második olvasmányban Szent János Evangélista rácsodálkozik Isten szeretetére és felszólít bennünket is, hogy csatlakozzunk hozzá Isten irántunk való szeretetének csodálatában: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk”.
Az Evangéliumban Jézus Jó Pásztornak nevezi magát. Ennél a képnél szinte akaratlanul is az jut eszünkbe, hogy mi vagyunk az elveszett bárányok. Biztosan sokszor igaz is ez. De az Úr Jézus nem azt mondta, hogy az elveszett bárányt vegyük példaképként, hanem Őt: Tőle tanuljunk jóságot, szeretetet, megbocsátást. Nézzünk fel, tehát Rá, mint a Jó Pásztorra, és tanuljunk Tőle. Három nagy erényt tanulhatunk el Tőle.

Először felfigyelhetünk arra, hogy a jó pásztor kezdeményez. Nem várja, hogy a másik bocsánatot kérjen, vagy hogy megalázkodjék előtte. Nekünk is így kell viselkednünk a gyengébbekkel szemben: tudnunk kell felsegíteni az elesettet, megvigasztalni a szomorkodót.
Másodszor megtudjuk azt, hogy a Jó Pásztor ismeri juhait. Nem tömegként kezeli a rábízott nyájat, hanem mindegyiket egyformán szereti. Itt azt kérdezhetjük magunktól, hogy mi mennyire ismerjük egymást: a férj a feleségét és a feleség a férjét, a szülők gyermekeiket, a barát a barátját? Még házastársak is élhetnek együtt úgy, mint két idegen. Túl könnyen ítélkezünk mások felett pontosan azért, mert nem ismerjük őket.

Harmadszor megfigyelhetjük azt, hogy a Jó Pásztor örült, amikor megtalálta az elveszett bárányt: nem szidta, nem oktatta ki, hogyan kell viselkednie a jövőben, egyszerűen örült, hogy ismét vele lehetett. Mi leginkább előbb megszidjuk a másikat, aki rosszat tett és komolyan kilátásba helyezzük a büntetést, ha ez ismét előfordul. Időnként kárörvendők is tudunk lenni más baját látva, kijelentvén, hogy megérdemelte sorsát. Tudunk-e mi örülni mások sikerének, mások boldogságának?

A Jó Pásztor képe értékes támpontokat nyújt lelki életünk szempontjából is. Ha Jézus a Jó Pásztor képét nyújtja, akkor valami fontosat akart közölni. Melyek lehetnének azok az egzisztenciális, életfontos kérdések, amelyekre a Jó Pásztor evangéliumi képe megadja a választ? Jézus többször is beszélt magáról, mint Jó Pásztorról, és ezt mindig ünnepélyesen, szinte szenvedélyesen tette. Mindegyik példabeszédében három elemet találunk.

1. Jézus olyan pásztor, aki névről ismeri juhait. Ez válasz az ember legalapvetőbb kérdésére, hogy miért is van tulajdonképpen a világon? Minden ember szeretne valaki lenni, igényli, hogy elismerjék képességeit, tehetségét. Senki sem akar névtelen adat maradni a tömegben, szám lenni a statisztikai kimutatásokban. Mindezek a jogos igények a nevünkben kapnak kifejezést. Amikor kimondjuk nevünket, akkor megvalljuk önazonosságunkat. Ezért senki sem tűri, hogy bemocskolják nevét, a becsületsértést pedig a törvény is bünteti. Amikor a börtönben valakit a végsőkig meg akarnak alázni, akkor elveszik a nevét és helyette egy számot adnak neki.
Ez a hovatartozási igény jelen van mélyebb, egzisztenciális síkon is. Az ember keresi a helyét a világegyetemben visszautasítva azt a gondolatot, hogy a véletlen játékának köszönhetnénk létezésünket. Mindezekre az alapvető kérdésekre adja meg a választ Jézus, aki magát olyan pásztornak nevezi, aki névről ismeri juhait. Nála, Istennél mindenkinek van neve, Isten mindenkit személyesen ismer, Neki mindnyájan fontosak vagyunk.

2. Jézus olyan pásztor, aki a juhok előtt megy. – Az Evangéliumban úgy olvassuk, hogy a juhok követik a Jó Pásztort, tehát a pásztor előttük megy. Ezzel a képpel Jézus azt üzeni, hogy Ő az életünk útmutatója. Ezzel ismét egy mély emberi igényre utal, nevezetesen arra a szükségre, hogy irányt adjunk életünknek. Az élet dinamikus valóság, állandó menetelés a végcél felé, ezért fontos, hogy tudjuk az útirányt. Jézus azt üzeni, hogy aki Őt követi, az nem tévedhet el, hanem egész biztosan hazatalál. Napjaink pszichológusai is felfigyeltek arra a jelenségre, hogy sok neurózis okát egyszerűen az elveszettség tudatában kell keresnünk.

3. Jézus olyan pásztor, aki keresi az elveszett juhokat. – Ezzel a képpel Jézus ismét egy mélyen gyökerező egzisztenciális igényre utal, nevezetesen arra, hogy nincs végérvényesen elrontott élet. Az emberi élet tele van kereséssel, tévelygéssel, elhibázott döntésekkel. Mégis, hinni akarunk abban, hogy minden szakadékból van kifelé vezető út. Ezt a hitet támasztja alá a Jó Pásztor képe, aki keresi az elveszett juhot.
Ha a Jó Pásztorról szóló képet ezek után szeretnénk átültetni egy olyan nyelvezetre, amely érthető a mai ember számára is, akkor így fogalmaznánk: Jézus a saját személyében koordinátákat nyújt életünk viteléhez. Ha Őt követjük, akkor életünk nem futhat zsákutcába.