2009-04-28 16:39:03

„A megsebzett sas, L’Aquila ismét repülni fog” – a pápa buzdítása Abruzzo-tartomány székvárosának lakosságához


Nagy taps fogadta a Szentatya szavait, amellyeket abruzzo-i látogatása végén intézett a sasmadár nevet viselő város lakóihoz.
A Szentatya Onna sátorvárosát elhagyva L’Aquila collemaggio-i bazilikáját kereste fel, ahol lerótta tiszteletét V. Celesztin pápa urnája előtt. A földrengés nagy károkat okozott az épületben, de csodával határos módon sértetlen maradt a remete pápa földi maradványait tartalmazó téka, amelyre a Szentatya elhelyezte pápai palliumát. XVI. Benedek ezután a város romba dőlt diákszállása előtt találkozott 12 fiatallal. A coppito-i pénzügyőrségi laktanya előtti térségen pedig a lakosságot és a mentésben résztvevő személyeket köszöntötte. Elsőnek Giuseppe Molinari érseket, majd a térség közigazgatási vezetőit, illetve a polgári védelem, a tűzoltóság, a Vöröskereszt képviselőit, az önkénteseket. Mindnyájuknak elismerését fejezte ki az összehangolt munkáért, amellyel hatékonyan segítik a sátorvárosok lakóit.

A pápa összefoglalta látogatásának főbb eseményeit, hangsúlyozva, hogy ittléte alatt még jobban meggyőződhetett az elszenvedett károkról. Ez a térség, ahol az áldozatok temetési szertartását Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár bemutatta, a lakosság elszántságának jelképe: nem engednek a csüggedésnek, a térség hamarosan újjáépül. Mint keresztény közösség egyetlen spirituális testet alkotunk, és ha egy testrész szenved, vele együtt szenved a test többi része. A pápa elmondta, hogy a világ minden részéről eljutottak hozzá a szolidaritás megnyilvánulásai. Az ortodox egyházak is imáikról biztosították őt és anyagi segítséget is küldtek Abruzzo tartomány részére. A földrengés tragikus eseménye mind a polgári, mind a keresztény közösséget késztesse komoly lelkiismeret-vizsgálatra. A hívők imádkozzanak azért, hogy a szenvedők soha ne fogyatkozzanak meg Istenbe vetett bizalmukban. A polgári közösség végezzen komoly lelkiismeret-vizsgálatot, hogy mindig felelősséggel teljesítse feladatát. Így a megsebzett sas, L’Aquila, ismét repülni fog! - mondta XVI. Benedek pápa.

A laktanya előtti térségen felállított pápai pódiumon elhelyezték a környék számára kedves Mária kegyhelyen tisztelt (roio-i) Szűzanya szobrát, valamint azt az 1700-as évekből származó feszületet, amelyet a tűzoltók a Szent Lelkek templomának romjai közül mentettek ki. XVI. Benedek pápa arany rózsaszálat tett búcsúzóul a szoborra, Mária anyai oltalmába ajánlva a várost és a földrengés által sújtott egész térséget. A kedvezőtlen időjárás miatt a Szentatya nem tudta helikopteren berepülni a térséget, így autón körbejárva adta áldását, majd visszaindult a Vatikánba, ahová fél 2-kor érkezett meg.







All the contents on this site are copyrighted ©.