A szentföldi keresztények helyzete a kezdetektől Izrael állam megalakulásáig – Gyürki
László atya sorozatának első előadása
A Szentföldön sok emlék található, amelyek Jézusra utalnak. Jézus igazi kövei a Szentföldön,
az ő hívei. Ők Joggal érezhetik magukat Jeruzsálem ősközössége utódainak. Viszont
az ő történetük nagyrészt szenvedések története. Általában egy kisebbség voltak egy
nem-keresztény környezetben. Gyakran meg kellett tapasztalniuk, amit Jézus tanítványainak
többször is megjövendölt, hogy üldözik és megölik őket. Történetüket foglaljuk össze.
Péter
pünkösdi beszédjére „körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk” De
Lukács nem hallgatja el, hogy Jeruzsálem keresztényeire egy véres üldözés szakad rá,
amelyben egy bizonyos Saul is részt vett. István az első áldozata ennek, utána következik
az idősebb Jakab, akit karddal végeztek ki. Az első zsidó felkelés idején Pellába
menekültek a keresztények és itt élték túl Jeruzsálem pusztulását.
Titusz római
hadvezér Kr.u. 70-ben lerombolta Jeruzsálemet. Ez bizonyára erősen sújtotta a keresztény
közösséget is. Hadrián császár 135-ben minden zsidót, köztük a zsidó keresztényeket
is kiutasított Jeruzsálemből és a város Aelia Capitolina néven pogány város lett.
A későbbi véres keresztényüldözés természetesen sújtotta a Szentföld keresztény
lakósait is. De még a Nagy Konstantin előtti időkből is van utalás keresztény életről.
A tengerparti Cezareában teológiai iskola működött, ahol a nagy teológus, Órigenész
tanított.
A keresztényüldözés után virágzó kor kezdődött a szentföldi keresztények
számára. Fényes bazilikák épültek, s az 5. századtól a Szentföld népességének legnagyobb
része keresztény volt. A 6. században már 30 püspöki székhely volt a Szentföldön.
Ehhez
járul még az is, hogy ekkor kezdődik a palesztin szerzetesség arany korszaka is. Az
első katasztrófa a keresztények számára a perzsa betörés volt Kr.u. 614-ben. A perzsák
városokat és falvakat raboltak ki és pusztítottak el és rengeteg embert lemészároltak.
Magában Jeruzsálemben 34.000 keresztényt gyilkoltak le. Majdnem minden templomot,
a Szentsír templomot is, lerombolták, felégették.
Alig hogy a keresztény közösségek
átvészelték ezt a sokkot, – újabb romboló vihar tört a Szentföld keresztényeire: a
muzulmán hódítása. Omár kalifa 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A keresztények, és
a zsidók is, – még ha megalázó feltételekkel és korlátokkal is, – de megtarthatták
és továbbra is gyakorolhatták vallásukat. Ezt a türelmet azonban drágán meg kellett
fizetni és bele kellett nyugodniuk abba, hogy csak másodrendű polgárok lettek. A
négy és fél évszázadban az iszlám hódítástól a keresztesek idejéig a keresztények
143 nyugodtabb évet értek meg, 289 év viszont az üldözés és elnyomás ideje volt.
A
12. és 13. században a keresztesek érkeztével egy keresztény közjáték következett
a Szentföldön. De az ország messze nem érte el azt a virágzó keresztény formát, mint
ami a bizánci időben volt. A bennszülött keresztények továbbra is kisebbségben maradtak
egy mozlim lakosság között. Amikor a mozlimok az utolsó keresztény bástyát, Akkó kikötővárosát
1291-ben meghódították, ismét befejeződött ez a rövid keresztény időszak.
Ezután
további hat évszázad következett mozlim uralom alatt. Az 1596-os népszámláláskor a
Szentföldön 5.795 volt a keresztények száma az összlakosság 3 %-a. Csak az ozmán birodalom
vége felé köszöntöttek jobb idők a keresztényekre. A nyugati világ nyomására nagyobb
toleranciára számíthattak az ozmán birodalomban.
Az ország megnyílt a nyugati
világnak és az egyháznak is. Keresztény templomok épültek, ismét felállították a latin
patriárkátust 1847-ben. A szent helyek hivatalos őrzői a ferencesek is kihasználták
a megjavult politikai helyzetet. 1800 körül a Szentföldön kb. 15.000 keresztény volt,
1886-ban már 42.000. Izrael állam megalapítása 1948-ban reményt ébresztett a keresztényekben,
mivel az új állam demokratikus közösségnek vallotta magát.
Sajnos ez a reménység
egy virágzó keresztény időre, ami a 20. század első felében kicsírázott, hamarosan
csak illúzió lett. A keresztények száma rövidesen az összlakosság alig több mint 1
százalékára csökkent. Most először hosszú történelmében fennáll a veszély, hogy a
bennszülött kereszténység itt egyes területeken egészen eltűnik.
A Szentföld
jelenlegi kusztosa Pierbattista Pizzaballa vigasztaló gondolatai kívánkoznak ide:
„Csak
számokban gondolkodni tévedés. Már Dávid királynak is fel kellett ismerni, hogy egy
nép számlálása Isten akarata ellen van. Mi itt egy kis kisebbség vagyunk és maradunk.
De nem hiszem, hogy egyszer teljesen el fogunk tűnni. Már nagyon régóta ebben a helyzetben
vagyunk. A hit értelmében 'gyengének lenni' jót is jelenthet és pozitív is lehet.
Gyengének lenni úgy is hathat, hogy erősek vagyunk. Ez kötelez minket és az egyházat,
hogy Jézus üzenetéhez visszataláljunk. Mert mi kevesen vagyunk, az evangélium legjobb
tanúi lehetünk”.