2009-04-23 17:22:40

Szentmártoni Mihály S.J. elmélkedése Húsvét 3. vasárnapja


RealAudioMP3 A FELTÁMADT JÉZUS AJÁNDÉKA
(ApCsel 3, 13-15. 17-19; 1Jn 2, 1-5a; Lk 24, 35-48)

Húsvét harmadik vasárnapjának első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből vett szakasz, amelyben Szent Péter szenvedélyes beszédét halljuk Jézus feltámadásáról. Az Apostol bűnbánatra szólítja fel hallgatóit. Ez ránk is érvényes logika: ha valaki rádöbbent arra, mi mindent tett érte Isten, akkor kénytelen bevallani, hogy mindezt nem érdemelte meg és bocsánatot kér Istentől hálatlanságáért. Biztosan szebb lenne ez a világ, ha több hála és köszönet lenne az emberek szívében.

A második olvasmányban Szent János kifejti, hogy bűneink bocsánatát Jézus Krisztusnak köszönhetjük. Ő a mi szószólónk az Atyánál, tehát nem kell rettegnünk a megtorló Istentől: a bűnbánat nem az elkárhozottak félelméből táplálkozik, hanem a megváltottak szeretetéből.

Szent Lukács Evangéliumában olvassuk, hogyan találkozott Jézus először a feltámadás után a még mindig félelemtől gúzsba kötött tanítványaival. Jézus igyekszik eloszlatni félelmeiket, hagyja, hogy megérintsék, eszik velük, meleg szavakkal bátorítja őket. Mikor mindez mintha nem lenne elég ahhoz, hogy felszabadítsa őket, egy újabb taktikához folyamodik: „Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. Hirtelen váratlan fordulat állt be a tanítványok lelkében: felismerték Jézust, és fenntartás nélkül vállalták a rájuk bízott küldetést, hogy tanúi legyenek mindannak, amit átéltek. De milyen tapasztalatokról, élményekről van szó? Figyeljük meg, hogy ez az új látásmód a múlt tapasztalataira vonatkozik, amelyek most hirtelen mind új fényben jelennek meg: Jézus élete, személyisége, szenvedése, halála és feltámadása. Egyszerre mindez világossá vált az apostolok előtt, mert megtalálták azt a fonalat, amely mindent egységes egészbe fűz.

Ez a mi életutunk is. Meg kell tanulnunk újra értékelni saját múltunkat, meg kell találnunk tapasztalataink mögött azt a vezérfonalat, amely egységes egészbe fűzi „életünk történetét“. Milyen az én „élettörténetem“? Három lehetőség között választhatunk:

A múltat lehet átkozni, mint terhet, amelyre gondolni sem akarunk. Ez a „múlt“ lehet nemcsak valami esemény, pl. egy tragédia, amely eltemette ifjúkori álmainkat, hanem személy is, valaki, aki megbántott bennünket, és akinek nem tudunk megbocsátani, valaki, aki megalázott bennünket és a seb még mindig sajog, egy szeretett személy árulása, ami miatt még ma is fáj a lelkünk. Ez volt Júdás esete: megátkozta magát és sorsát és élete kétségbeesésbe torkollott.

A múltat lehet siratni, mint elmulasztott esélyt, amely soha többé nem tér vissza. Sok mindent megtehettünk volna, sok mindent megtanulhattunk volna, de nem tettük meg. Hasonló érzés támadhat bennünk egy szeretett személy halála után, amikor bánt a lelkiismeret, hogy miért nem szerettük jobban, miért nem törődtünk többet elaggott szüleinkkel, amíg köztünk voltak; most már nem tehetünk semmit, semmit sem lehet jóvátenni. Siratni lehet az eljátszott időt, az elásott talentumot, a parlagon hagyott képességet. Ez volt Péter esete: elsiratta gyávaságát, amely odáig vitte, hogy elárulja Mesterét, de könnyei elnyerték a megbocsátást.

A múltra gondolhatunk hálával, vagyis úgy, hogy múltunkban felfedezzük Isten szeretetének csodálatos jeleit: hogyan óvott meg bennünket valamilyen nagy veszélytől, hogyan irányította életünk menetét úgy, hogy minden a javunkra vált. Ez volt Mária, a boldogságos Szűz magatartása, aki az angyali üdvözlet után elénekelte szíve legszebb énekét, „Magasztalja lelkem az Urat“ és ajándékul megkapta Jézust.

A mi élettörténetünk az a tartalom, amely elkísér bennünket a sírig és azon túl, amikor nekünk kell majd elmesélnünk azt Isten ítélőszéke előtt. Ezt az élettörténetet azonban már itt és most el kell kezdenünk írni. A halálunk pillanatában kimondott utolsó szavunk csupán tömör összefoglalója lesz annak, amit addig elmondtunk életünk során. Milyen szavakkal szeretnénk búcsúzni ettől az élettől és megjelenni Isten előtt? Az átok, a bűnbánat vagy a hálaadás szavaival?

A feltámadás hite arra bátorít bennünket, hogy értékeljük át múltunkat, hogy lássuk, milyen jó volt hozzánk az Isten és ismételgessük gyakran: „Minden ajándék“. Igen, minden Isten ajándéka: az élet és az egészség, a béke és a barátság, a hitves és a gyermek, a szülő és a nagyszülő. Ha képesek vagyunk arra, hogy minden új napunkat úgy éljük meg, mint Isten ajándékát, akkor saját múltunk dalol majd nekünk Isten szeretetéről. Ezt értették meg Húsvét reggelén a tanítványok, ez az a húsvéti hit, amely azóta is másmilyen szemekkel képes látni a világot.







All the contents on this site are copyrighted ©.