Pál utazása – párbeszéd egy pap és egy újságírónő között

Ezzel a címmel jelent meg a jubileumi Szent Pál-év alkalmából Caesar Atuire atya, ghánai származású római pap elmélkedése, amely válasz Elisa Pinna firenzei újságírónő, Vatikán-szakértő kérdéseire.

A Vatikáni Rádió Marconi termében április 16-án, pénteken P. Federico Lombardi főigazgató, szentszéki szóvivő mutatta be az „Italianova” kiadó gondozásában megjelent, kisalakú 15 oldalas könyvet, amely színes képekkel illusztrálja a Pálhoz fűződő helyeket, térképek segítségével vezeti el az olvasót a Népek Apostolának hithirdető útjaira. P. Lombardi egyszerű és hasznos eszköznek nevezte a kiadványt, amely eltér a szokványos ikonográfiától, és közelebb visz bennünket Pál emberségéhez.

P. Caesar Atuire, a Zarándoklatok Római Műve vatikáni utazási iroda ügyvezető igazgatója műsorunknak adott interjújában először arra a kérdésre válaszolt, hogy melyek azok a téves felfogások, amelyek Pál alakjához fűződnek, és amelyeket mindenképpen el kell oszlatnunk?
- P. Caesar Atuire: - Szent Pállal kapcsolatban többféle vélemény terjedt el, mint például az, hogy ő volt az egyház valódi megalapítója. Pál képviseli a karizmatikus dimenziót, míg Péter az intézményt és a kettő örökös ellentétben áll egymással. Vagy például az, hogy nőgyűlölő volt, ami szintén nem felel meg a valóságnak, hiszen környezetében több nő is fontos szerepet töltött be az ősegyházban. Arról nincs tudomásunk, hogy Pál találkozott-e Jézussal földi életében, de azt tudjuk, hogy a feltámadt Krisztus hiteles tanúja volt.

VR: - Schönborn bíboros, bécsi érsek, húsvétvasárnapi homíliájában azt fejtette ki, hogy végnapjait éli az európai kereszténység. Hogyan követhetjük Szent Pál példáját, az evangélium iránti szenvedélyes szeretetét, hogy megújítsuk földrészünk hitét?

P. Caesar Atuire: - Szent Pál találkozása Krisztussal megszabadító jellegű volt. A fény és a szabadság robbanásszerűen tört be az Apostol életébe. Ahelyett, hogy túlságosan a szabályokra összpontosítanánk, vissza kell térni az eredeti keresztény tapasztalathoz, vagyis ahhoz, hogy Isten annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. A terméketlen elméleti viták nem vezetnek sehová sem, a túlzott moralizmus, amelyet nem támaszt alá a mélyen megélt hit, pusztán egy elvont tanná válik, nem tükrözi a hiteles keresztény tapasztalatot – fejtette ki P. Atuire.

A kötet „Ha Pál ma visszatérne közénk…” c. fejezetében a szerző arra mutat rá, hogy ha az egyházban a római pápa Péter alakját testesíti meg, akkor Pál karizmája mindenekelőtt a misszionáriusok művében folytatódik. A közelmúlt nagy hithirdetői közé tartozik Munzihirwa bukavui püspök, aki 1996-ban lett merénylet áldozata a kongói Nagy Tavak Vidékén néhány nappal azután, hogy aláírt egy békefelhívást. A hozzá hasonló személyek azok, akik egyre tovább terjesztik a hitet, mint ahogy ezt Pál tette. Olyan keresztényekről van szó, akik azt választották, hogy a templomok falain kívül élik meg hitüket; a nyomornegyedekben, a bádogvárosokban, az utcákon, a legveszélyeztetettebb területeken. Ilyen például a gázai plébános, aki a szélsőséges muzulmánok ellenséges magatartása, az izraeli bombázások ellenére is helyén maradt, hogy vigaszt nyújtson népének. Ilyen volt Andrea Santoro római pap, akit Törökországban öltek meg hitéért. Ma a hit határai megsokszorozódtak; nem pusztán földrajzi határokról van szó. A világ sokkal összetettebbé vált. A páli karizma azokban a keresztényekben él tovább, akik válaszolnak az uralkodó kultúra kihívásaira, új távlatokat jelölve meg.

Arra van szükség, hogy ismét komolyan elgondolkozzunk a születés, a halál, a lét értelmének kérdéseiről. A tudományos haladás és egyfajta gyakorlati gondolkodás egyre inkább újrafogalmazzák az élet két határvonalát: a születés és a halál pillanatát.
Ami a születést illeti, arról folyik a vita, hogy mikor kezdődik az élet, és hogy a magzat személy-e vagy sem. Ha nem az, akkor bármiféle kísérletezésre felhasználható.
A halállal kapcsolatban pedig felmerül a kérdés: mikor, mennyit ér az élet és mikor lehet véget vetni neki. Súlyos kérdések ezek, amelyek etikai megfontolást igényelnek. Az egyház kötelessége, hogy segítse az emberiséget Jézus világosságával, aki úgy mutatkozott be, mint „az Élet, az Út, az Igazság”.

Ha nem lesz elég bátorságunk ahhoz, hogy alázattal elfogadjuk: nem minden jogos, ami lehetséges, akkor azt kockáztatjuk, hogy megismételjük a XX. század tévedéseit és tragédiáit.
Nem a totalitárius rendszerek termékei, a Gulág, vagy a náci koncentrációs táborok élednek újjá, ahol a vallási érzületnek nem volt helye, de ha ismét felüti fejét az emberi gőg, hogy úgy cselekedjünk, mintha Isten nem létezne, akkor újabb kegyetlenségeket követünk majd el – olvassuk P. Atuire ghánai pap Szent Pál időszerűségéről szóló elmélkedésében.