2009-04-14 17:37:35

Az Olasz Püspöki Kar további két millió euróval támogatja a földrengés károsultjait


Kedden kereste föl a közép-olasz régiót Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, püspökkari elnök. Bejelentette, hogy az eddigi három milliós segély mellett újabb két millió eurót különítettek el a természeti katasztrófa érintettjeinek. A bíboros fölkereste a sátorban fölállított kórház betegeit, délután pedig szentmisét mutatott be a L'Aquilai sátorvárosban. Valamennyi olasz püspök és hívő nevében szolidaritásáról biztosította a túlélőket, akik szeretteiket vagy munkájuk gyümölcsét veszítették el.

A Caritas, az önkéntes szervezetek, a polgári védelem megfeszített erővel küzd érdekükben, amelyért elismerés illeti őket - nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Bagnasco bíboros. Az abruzzói emberek rendkívüli lelkierőről tettek tanúbizonyságot, bíznak a jövőben, amit újult erővel akarnak építeni. Hálásak vagyunk azért az alázatos, mély hitért, amit felmutattak Olaszországnak - mondta még a püspökkari elnök.







All the contents on this site are copyrighted ©.