Nem tudod megakadályozni, hogy az Úr feltámasszon téged! Éljünk új életet!

Kajtár Edvárd pécsi egyházmegyés pap, szabadszentkirályi plébános elmélkedése Húsvéthétfőre:

Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartozik a falusi nagyszülőknél eltöltött vakációk élménye. Az öreg parasztház minden szöglete, fénye-árnyéka, illata mélyen belém ívódott. Így máig emlékszem az egyik ottani, hímzett falvédő bölcs mondatára: „A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljon, ha jön a szép kikelet.” A válságok (morális, emberi, és emiatt gazdasági és politikai) elárasztják a világot, mindenki levegő után kapkod, de a virágok a mezőn, a gyümölcsfák ágain a fényt és a meleget érezve kinyílnak, s ott is – pl. erdők mélyén –, ahol az emberek nem is látják, ahol senki sem nézi meg őket.

Legszentebb ünnepünkről, a húsvétról mindig tavaszi virágnyílás jut eszembe, hiszen Jézusnak sem lehetett sem erkölcsileg, sem törvényileg, sem fizikailag (lezárt sír) megtiltani, hogy feltámadjon, hiszen „a szeretet nem múlik el sohasem” – ahogyan Pál apostol tanítja (1 Kor 13, 8). A szeretet nem fér bele semmilyen koporsóba, urnába, a szeretetet nem kezdheti ki semmilyen válság, a szeretet áttöri a félelem falait, a halottnak ítélt emberi kapcsolatok jegét, megtanít bízni minden gond és baj ellenére is, hiszen a napraforgó gyönyörű virága a termés learatásában nyeri el léte értelmét.
 Pár napja volt II. János Pál pápa halálának negyedik évfordulója. Áldott életének utolsó evangélium-hirdetését a halálos ágyán mondta el, amikor a miatta szenvedő környezetéhez így szólt: „Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Milyen igaz, hiszen – ismét Pál apostolt idézve – „ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? […] De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket.” (Róm 8, 35-37). Be kell valljuk, hogy nem a karácsony, hanem a húsvét a szeretet ünnepe, a húsvét a maga teljességében: gyötrődés az Olajfák-hegyén, elárulás, koncepciós per, fizikai bántalmazás/kínzás, gúny és gyalázat a keresztúton, elhagyatottság, megölés, eltemetés, aztán múlik az idő, s „harmadnapon feltámadt a halálból”. Osztozott velem mindenben, hogy feltámasszon engem válságaimból. „Mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk”, hiszen „eltemettek vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk.” (Róm 8, 17 és 6, 4).

Március közepe táján egy csokornyi gyümölcsfavesszőt helyeztünk el egy vázában, s a lakás melege kicsalta e lenyesett ágakon a virágokat. Gyümölcse nem lesz, de a reményt mégis képes hirdetni: „Nem tudod megakadályozni, hogy az Úr feltámasszon téged!” Engedjük meg neki! Éljünk új életet!