Giotto, a középkori festészet egyik legmagasztosabb mestere – nagyszabású tárlat Rómában  

Giotto di Bondone a középkori művészet, elsősorban a festészet azon mesterei közé tartozott és tartozik ma is, akik főképp meghatározták a nyugati kultúra arculatát és szépségét. Giottót az európai, azon belül az itáliai festészet egyik alapítójaként is számon tartják amennyiben művészete új és sajátos hagyományokat teremtett Itáliának és Európának is. Ez a keleti, vagyis a bizánci hagyományoktól való stílusbeli „elszakadást” is jelentette új utat, új horizontot adva a nyugati keresztény kultúrának, vagy ahogy Cennino Cennini egy későbbi művésztársa írta róla: „Giotto újraírta a művészetet görögről latinra és moderné tette azt”.

Giotto di Bondone a Firenzéhez közeli Colle di Vespignano-ban született 1267-ben. Az itáliai „Trecento”, vagyis az 1300-as évek idején működő festő bejárta Itália nagy részét, több mint ötvenévnyi munkájáról ma is tanúskodnak csodálatot keltő freskói, festményei.
Művészetének jelentősége, újdonsága az egyre természethűbb ábrázolásmódban nyilvánul meg – mondhatjuk – „felülmúlva” a szabályokhoz, sémákhoz kötött bizánci stílust, amelynek hatása kiterjedt a mai nyugat európai területek művészetére is. Giotto festészete a természethez igazodott, azt kívánta minél hitelesebb formában interpretálni, vagyis a valódiság keresése és megjelenítése mely új formában jelentkezik az ábrázolás hagyományaiban. Ennek megvalósítása több elem együttesének eredménye, melyek korábbi korokban, vagyis az ókori művészetben, romanikában is jelen voltak, mégis újként hatnak és számítanak Giotto sajátos művészetében.

Így beszélhetünk a tér, mint a valós élet dimenziójának megjelenítéséről, vagyis arról, hogy az ábrázolt téma (figurákkal, tárgyakkal, elemekkel) valódi térben jelenik meg. Ezenkívül a színek használata, mely kiegészíti és valóságossá varázsolja az ábrázoltakat. Színei a természetből, a látottakból merítkeznek, azt próbálják vászonra vinni. Így csodálhatjuk meg az ég gyönyörű kékjét, mely Giotto számos alkotásán jelen van, a tárgyak és alakok eredeti színeit, vagy éppen a levegő jelenlétét, mely mindent körülvesz. Ezen elemek együtteséből következik az, ami Giotto festői tehetségét tükrözi, vagyis az „elbeszélés”, „elmesélés” képessége a festészeten keresztül új, sajátos formában. Sajátos, mert a valós és a természetfölötti világ csodálatos harmóniában egyesül és jelenik meg a néző előtt. Giotto ezért is a nyugati keresztény kultúra egyik jeles és hiteles képviselője.

Műveiből a tavasz folyamán kiállítás nyílt Rómában, mely formájában eddig egyedülálló. A „Giotto és a Trencento” ugyanis olyan gyűjtemény a művész alkotásaiból, amely így együttesen még nem volt látható, valamint ehhez kapcsolódik Giotto kortársainak, mint pl. Cimabue, Simone Martini, vagy Pietro Lorenzetti alkotásaiból egész Itália területét bemutató válogatás. A tárlat azért is egyedülálló, mivel tájegységenként mutatja be Giotto művészi munkásságát számos audió és videó-összeállításon, vagy éppen azokon az illusztrációkon keresztül, melyek valós méreteiben varázsolják a látogató elé Giotto egyik legnevesebb alkotását, a Padovában található Scrovegni kápolnát.
A kiállítás valós képet ad az 1300-as évek világáról, mely ha még a középkor éveihez is sorolható mégis valami újról tanúskodik melyet úgy hívnak majd: humanizmus, reneszánsz. Ennek egyik kezdeti alakja volt Giotto di Bondone, a firenzei magasztos festő.