2009-04-06 15:40:34

A szentföldi keresztények részvétele a nagyheti szertartásokon


Abou Saada, a betlehemi Katolikus Egyetem teológia tanára rádiónknak adott interjújában arról számolt be, hogy a gázai palesztin keresztények között rendkívül aggasztó a légkör. A térségben különösen kritikus a politikai, szociális és gazdasági helyzet. Az izraeli hatóságok csak korlátozott számban adnak engedélyt a keresztényeknek, hogy a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe utazhassanak. Ezer kérelmező közül pusztán 200-300-an kapnak kedvező választ - mondta a betlehemi professzor.

A párbeszéd nem halad előre sem az izraeli és a palesztin politikusok között, sem pedig a két palesztin csoport, a Fatah és a Hamász között. Mindehhez hozzájárul a nehéz gazdasági helyzet, amelyet a világválságon túl az is súlyosbít, hogy a legutóbbi gázai konfliktus után jelentősen csökkent a Szentföldre zarándoklók száma. Gázában 2500-3000-re tehető a keresztények száma. Nagyrészük ortodox, akik egy héttel később ünneplik Húsvétot, mint a katolikusok.
Virágvasárnap délután több száz helyi palesztin keresztény, valamint külföldről érkezett zarándok vett részt a hagyományos körmeneten, amely az Olajfák-hegyén túl fekvő Betfage faluból indult, és a Jordán völgyén áthaladva érkezett a betlehemi Szent Anna templomhoz.








All the contents on this site are copyrighted ©.