2009-04-03 17:49:45

Etikát a gazdaságban – a Nemzetközi Caritas felhívása a G20-as csúcstalálkozóra  


A segélyszervezet arra kérte a Londonban április 2-án lezajlott tanácskozás tagjait, hogy a szegényeket helyezzék a reformcsomag középpontjába, amely az igazságosságra és az egyenlőségre alapuló új, alacsony szénkibocsátású gazdaság építéséhez vezet. A G20-as csoport tagjai a fejlett és a fejlődő országok egyes képviselői. Az angliai megbeszélés során koordinált politikai döntéseket kerestek a világméretű gazdasági visszaesés elhárítására. Megvitatták a nemzetközi pénzügyi intézmények – mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank – reformját is.

A Caritas szerint a gazdasági válság leginkább a szegényeket érinti. Ennek eredményeként legalább 53 millió ember süllyed szegénységbe a fejlődő országokban. A múlt évben 135-150 millióan kerültek ebbe a csoportba az élelmiszer és az üzemanyag árak növekedése következtében. Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros, a Caritas Internationalis elnöke hangsúlyozta: a globális gazdasági válság azért történt, mert peremre szorult az etika a hatalommal rendelkező szűk csoport gazdagságra törekvése miatt. Úgy tudunk szembe nézni a válsággal, ha kijavítjuk a kapzsiság elhibázott globalizálását és a krízist lehetőségnek tekintjük a szolidaritáson, igazságosságon és békén alapuló globalizáció megteremtésére. Ha találtak három milliárd dollárt a bankrendszer megmentésére, erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy egyes gazdag országok csökkentették a segélyekre fordítható költségvetésüket. A gazdasági válság miatt a gazdag országok nem bújhatnak ki kötelezettségeik alól a fejlődő országok támogatásában.

A Caritas megfelelő világméretű megegyezésre szólít fel a klímaváltozás terén a hosszútávú romboló következmények elkerülése érdekében. A bankok kivásárolhatók, de az éghajlat nem – figyelmeztet a nemzetközi jótékonysági szervezet. Sürgeti az ENSZ, a Világbank és a Nemzetközi Pénzügyi Alap reformját annak biztosítása céljából, hogy a szegényebb országok nagyobb részt vállalhassanak a döntéshozatalban. A Caritas hangsúlyozza, hogy ma nagyobb szükség van pénzügyi erőforrásokra a fejlődéshez, mint valaha. Fontos az igazságos kereskedelem megteremtése, az adósság eltörlése és olyan intézkedések meghozása, amelyek mozgósítják a nemzeti pénzügyi erőforrásokat a fejlődő országokban. Igazságosabb vagyonelosztási rendszert, átláthatóbb fizetési és adózást sürget a Caritas.







All the contents on this site are copyrighted ©.