2009-03-30 15:47:42

„Elérkezett Jézus órája” – a Szentatya beszéde a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor


Ez már nem a szavak ideje: elérkezett a döntő óra, amikor Isten Fia életét adja az emberiségért – mutatott rá XVI. Benedek pápa vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. Az esős idő ellenére a hívek zsúfolásig megtöltötték a Szent Péter teret. Közöttük nagy számban voltak jelen a Rómában tanuló afrikai diákok képviselői, akik hálájukat kívánták kifejezni a Szentatyának a földrészükön tett apostoli látogatásért. Ennek során a pápa Kamerunt és Angolát kereste fel. XVI. Benedek beszédében annak a jelentőségteljes tapasztalatnak az öröméről szólt, amelyet számára ez a zarándoklat jelentett. Hangsúlyozta, hogy mély érzéseket ébresztett benne a két ország katolikus közösségével és az egész lakossággal való találkozása.

Látogatásának két szempontját emelte ki. Az első az az öröm volt, amelyet az emberek arcáról leolvasott: szemmel látható volt afeletti örömük, hogy Isten családjának tagjai. A pápa hálát adott az Úrnak azért, hogy az egyszerű, de hittel teli ünnepi pillanatokban osztozhatott testvérei sokaságával. A második szempont pedig a „sacrum” erőteljes kisugárzása volt a liturgikus szertartások során. Ez közös jellemvonása minden afrikai népnek és különösen kitűnt a pápalátogatás minden percében. A Szentatya az utazás révén jobban megértette az afrikai részegyház valóságát, tapasztalatainak és kihívásainak sokszínűségét.

A pápa idézett a vasárnapi evangéliumi szakaszból: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal sok termést hoz.” Ez már nem a szavak és beszédek ideje, hanem elérkezett a döntő óra, amiért Isten Fia a világba jött. Bár lelke mélyen megrendült, készen áll arra, hogy egészen a végsőkig teljesítse az Atya akaratát. Isten pedig azt akarja, hogy nekünk adja az örök életet, amelyet elveszítettünk. Csak Jézus halálának köszönhetően csírázhat ki és növekedhet egy új emberiség, amely szabad a bűn uralmától és képes testvériségben, az egyetlen mennyei Atya gyermekeként élni - mondta a pápa, majd így folytatta:

„Afrikában közösen éltük meg a hit nagy ünnepét és megtapasztaltuk, hogy ez az új emberiség élő, emberi korlátai ellenére”. A misszionáriusok, Jézushoz hasonlóan továbbra is egész életüket az evangéliumnak szentelik, és bőséges termést takarítanak be. A pápa háláját fejezte ki a szerzetesnőknek, szerzeteseknek, világi híveknek apostoli munkájukért. Meggyőződhetett Krisztus iránti szeretetük gyümölcseiről, valamint arról, hogy a keresztények között nagy megbecsülésnek örvendenek. A Szentatya mindezért hálát adott Istennek és azért fohászkodott a Szűzanyához, hogy az egész világon terjedjen el Krisztus reménység- és szeretetüzenete.

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek bejelentette, hogy előde, II. János Pál halálának negyedik évfordulóján, április másodikán, csütörtökön este 6 órakor szentmisét mutat be a Szent Péter bazilikában. Arra szólította fel a fiatalokat, hogy vegyenek részt a szertartáson, amely egyben előkészíti az Ifjúsági Világnapot. Ezt idén az egyes egyházmegyékben Virágvasárnap ünneplik. A Szentatya végül köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt afrikai fiatalokat, akiket Robert Sarah érsek, a Népek Evangelizálása Kongregáció titkára vezetett. A pápa szívből megköszönte a fiataloknak, hogy kifejezték örömüket és elismerésüket a földrészükön tett apostoli látogatásáért. Arról biztosította őket, hogy imádkozik értük, hozzátartozóikért és származási országaikért.








All the contents on this site are copyrighted ©.