2009-03-30 15:48:39

„A nyugat pápát bíráló szavai valójában Afrikát sértették meg” – a földrészt képviselői fiatalok nyilatkozata a Szent Péter téren


Az Úrangyalára összegyűlt afrikai fiatalok, azon túl, hogy kifejezték a pápának köszönetüket a kontinensükön tett apostoli látogatásárét, egyben tanúskodni akartak arról, hogy visszautasítják a pápa szavainak manipulálását. XVI. Benedek beszédeiben Afrika valódi prioritásaira hívta fel a világ közvéleményének figyelmét. Ezek a következők: élelem, víz, energia, orvosi ellátás, a családok biztos bevétele, valamint egy egyenlőségen alapuló kereskedelmi rendszer, amely megkönnyíti az afrikai termékek kivitelét és a természeti erőforrások helyi felhasználását.

Rádiónk munkatársa a Szent Péter téren összegyűjtötte az afrikai fiatalok tanúságtételét, amelyet a következő szavakban foglaltak össze: Mindenekelőtt meg akarjuk köszönni a Szentatyának azt a kincset, amit Afrikában hagyott, mert tanítása csodálatos volt. Akik továbbra is bírálják a pápát az AIDS elleni küzdelem problémáját illetően, azoknak azt üzenjük, hogy a nyugat álszent pietizmusáról van szó. Azt hitték, hogy ezekkel a vitákkal a pápát bántják, de valójában az afrikaiakat sértették meg. Afrika nem az óvszerek földrésze! Azt akarják elhitetni, hogy Afrika fogyatékos, ezért törött mankókat küldenek a fekete kontinensre. Mi, a Szentatyával együtt az életet védjük Afrikában – mondták a Rómában élő fiatalok, visszautasítva a pápa szavainak eltorzítását. Végül feltették a kérdést: az európaiak, akik szeretik Afrikát, miért nem vonják felelősségre kormányaikat, amelyek a földrész háborúit finanszírozzák?








All the contents on this site are copyrighted ©.