2009-03-28 16:57:40

Várakozások a pápa jordániai, izraeli és palesztinai útjával kapcsolatban – a szentföldi ferences kusztos nyilatkozata


Biztosak vagyunk benne, hogy a párbeszéd és a béke érzelmével jön a Szentatya és elsősorban nagy bátorítást ad a helyi keresztény közösségeknek – hangsúlyozta P. Pierbattista Pizzaballa a Vatikáni Rádiónak adott interjújában. Az utóbbi években a vallási közösségek nagyon széttöredeztek és szükség van arra, hogy nagyobb egység, együttműködés alakuljon ki, valamint, hogy a vallási vezetők egységes hangon szólaljanak meg. Ezen a téren a pápai látogatást vonatkozási pontnak nevezte a szerzetes.

A ferences kusztódia nagy örömmel és várakozással, valamint imádkozó lelkülettel készül a Szentatya fogadására. XVI. Benedek visszatér azokra a helyekre, ahol VI. Pál és II. János Pál korábban járt. A lengyel pápa látogatásának emléke még mindig nagyon élénk, különösen az általa végzett gesztusok – mutatott rá Pizzaballa atya. A közelgő pápai útnak azonban más jellege lesz, mert a körülmények is mások, megváltoztak az idők. A két pápa látogatás közös aspektusai között megemlítette a szent helyek felkeresését és a keresztény közösségekkel való találkozást.

Arra vonatkozóan, hogy milyen megújulást, lendületet adhat a pápai út a Szentföldnek a ferences szerzetes elmondta: ez a föld számos válságot, drámai eseményt élt meg, tehát mély sebeket hordoz. Még mindig sok problémával, félelemmel kell szembe néznie és XVI. Benedek látogatása nagy bátorítást jelenthet. Meghívás lehet arra, hogy ne féljünk és reménnyel, valamint bizalommal tekintsünk előre.

A fiatalokra, az oktatásra, tehát az új nemzedék képzésére kell összpontosítani, hogy másképpen gondolkodjanak. Arra kell ösztönözni őket, hogy merjenek álmodni és építsenek valami különbözőt elődeikhez képest – zárta interjúját a szentföldi kusztos.







All the contents on this site are copyrighted ©.