2009-03-17 17:49:29

„Az egyház egyik legfontosabb feladata, hogy reményt gyújtson az emberek szívében” - stúdióbeszélgetés Német László püspökkel


RealAudioMP3 Német László nagybecskereki püspököt kedden délelőtt fogadta Pietro Parolin prelátus, a vatikáni Államtitkárság helyettes titkára, akinél előző nap járt Vuk Jeremić szerb külügyminiszter. A főpásztor tájékoztatta Parolin prelátust a szerbiai részegyház helyzetéről, különös tekintettel az olyan témákra, mint az egyházi vagyon visszaadása, a kisebbségi helyzet, illetve az ökumenikus kapcsolatok.

A nagybecskereki egyházmegye főpásztora a római vikariátus által szervezett nemzetközi egyetemista pasztorációs találkozóra érkezett az Örök Városba, amelyet március 12-e és 15-e között tartottak a Szent Pál-év alkalmából. Német László püspök a Szent Cirill és Metód nemzetközi püspöki konferencia küldötteként vett részt az összejövetelen.

A verbita szerzetes 1987-től 1990-ig a Fülöp-szigeteken végzett egyetemi pasztorációs szolgálatot. Most lehetőség nyílik arra, hogy Szerbiában is megszervezzék az állami egyetemeken, főiskolákon a hallgatók és tanárok lelkipásztori ellátását. Ezt a kérdést vitatja majd meg a négy országot, Szerbiát, Montenegrót, Macedóniát és Koszovót tömörítő püspöki konferencia a március végén megrendezésre kerülő belgrádi ülésén.

Német László püspök nyolc hónapja áll a nagybecskereki egyházmegye élén. A főpásztor az interjúban többek között megvonja eddigi püspöki szolgálatának mérlegét.








All the contents on this site are copyrighted ©.