700 évvel ezelőtt kezdődött a pápák „avignoni fogsága” - Kránitz Mihály teológus jegyzete

A dél-franciaországi város szombaton és vasárnap feleleveníti történelme egyik fénypontját, a pápák avignoni tartózkodását, amely 1309-től 1377-ig tartott. Az ünnepélyes szertartásokon Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke képviseli a pápát különleges küldötteként.
 Avignon pápái

- Kránitz Mihály jegyzete

1309-ben, éppen 700 évvel ezelőtt, a római pápa, a korábbi bordeaux-i érsek, Bertrand de Got – akit 1305-ben V. Kelemen néven pápává választottak – úgy döntött, hogy a római zavargások elől menekülve a pápaságot Avignonba viszi át. 1403-ig nyolc utóda ebben a városban alakította ki a kereszténység új fővárosát. 1335-től XII. Benedek, majd utóda, VI. Kelemen pápa kezdte el építeni azt a hatalmas falakkal körbevett palotát, amely abban az időben több mint ötszáz kuriális személyt fogadott magába. A 67 év, mely képletesen megközelíti a babiloni fogság 70 évét, nem teljesen negatív. A Rómán kívül töltött évek mérlege inkább változatosnak és gazdagnak mondható. Jóllehet távolságban meglehetősen távol van Róma és Avignon, a Szentszék mégis a Római Apostoli Szentszék maradt, a Kúria pedig továbbra is a római udvar, azonban a valóságban mindkettő áttelepedett Rómából Avignonba.

Az „avignoni pápák” főként az 1316-tól 1378-ig terjedő időszakban mindannyian a római egyház feje voltak. Bár tartózkodási helyük a Rhône folyó partján terült el, ez semmit nem változtatott lelki és időbeli működésük természetén, nem érintette sem uralkodásuk, sem pedig a tanítóhivatal egységét. Bár a pápa Avignonban volt, mégis római pápának kell mondanunk, hiszen Péter és Pál apostol vértanúsága egyértelműen Rómát teszi meg a kereszténység középpontjává, és bárhol tartózkodjon is a legfőbb pásztor, ő mindig a római pápa. A XIV. század avignoni pápasága mégsem hasonlít a XIII. század római pápaságára. Az első pillantásra észrevehető a többségében itáliai környezetből való áthelyezés egy lényegileg francia miliőbe. És talán az is azonnal érezhető, hogy a francia érdekek – a francia királyoké és a francia klérusé is – megjelennek a pápai döntéshozásban. Mivel a helyszín olyannyira körülhatárolt, óhatatlanul is felmerül a kérdés, mennyiben vetették alá magukat a pápák a helyi kormányzás által megkívánt akaratnak.

Ha közelebbről vizsgáljuk az eseményeket, akkor azonnal megjelennek olyan tulajdonságok, amelyek előnyére különböztetik meg az avignoni pápaságot a rómaitól. Itt nem annyira a környezet, mint inkább a tényleges kormányzás határozza meg az ügyek intézését, vallási területen pedig a tanítóhivatal új kérdésekkel találja magát szembe. Az idő most nem kedvez III. vagy IV. Ince vagy akárcsak VIII. Bonifác teokratikus kijelentéseinek, s még csak a teológusok és a bölcselők felvetéseinek sem az arisztotelészi metafizika mindent elárasztó megjelenése előtt. A korábban bírált Aquinói Tamást most szentté avatják, az Egyházat azonban nemcsak a katarok elszigetelt kezdeményezései fenyegetik, hanem VII. Henrik császár és Bajor Lajos hatalmi törekvései is. Az avignoni pápák idején gyors fejlődésnek indult az egyház politikai, adminisztratív és pénzügyi rendszere. Ezek a struktúrák később is tartósnak bizonyultak. Mégpedig abban az időben, amikor az uralkodók megfosztották előjogaitól az egyházat, és a kereszténység szintjén már nem volt lehetséges, hogy a pápa a királyok fölötti hatalmát fenntartsa. Az új helyzetben meghozott reformok lehetővé tették a pápáknak (VII. Kelementől XIII. Benedekig), hogy az egyházat Rómán kívül is könnyen tudják kormányozni.

A pápák 67 éves avignoni tartózkodása a város viszonylagos középszerűsége ellenére nagymértékben hozzájárult az egyház és a pápaság fejlődéséhez. A tény, hogy a pápák Franciaország kapujában, Avignonban tartózkodtak, lehetővé tette a kölcsönös megegyezést is, amikor még nem léteztek konkordátumok, s ez nagyfokú nyugalmat is biztosított a pápaságnak, s nem csekély mértékben a francia király segítségével hozzájárult az egyháznak pápai monarchiává való átalakulásához.

A kereszténység és az Egyház sem maradt ki a reneszánszkori felvirágzásból és művészetpártolásával számos alkotás jött létre. Az avignoni pápákat jogtalanul vádolták azzal, hogy korukból semmit nem értettek meg, s csak vagyonukat gyarapították volna. Éppen a franciaországi tartózkodásuk alatt megjelent „avignoni kultúra ”igazolja művészetpártolásukat, s azt, hogy egyáltalán nem voltak távol a változó élettől.

Az avignoni pápák mindegyike egyetemi képzettséggel rendelkezett és teológiai doktorátusuk mellett, kettő kivételével (XII. Benedek és VI. Kelemen), jogi doktorátust is szereztek. A könyvtár fejlesztése, kéziratok beszerezése, az ókori szerzők (Cicero, Ovidius, Seneca, Plinius, Suetonius, Virgilius) fordításainak elkészítése, az ügyiratok pontos rendszerezése, és a palota kifestése mind az ars nova megjelenését és művelését mutatja.

Az ifjú Petrarca (1304-1374) is egy ideig az avignoni pápai állam területén Carpetrasban, majd Avignonban élt, mintegy a középkor és a reneszánsz határán. Felfedezte az antik római világot és Avignonba vitte. A mintegy háromszáz költeményt tartalmazó Canzoniere is a pápai udvarban keletkezett. 1370-ben a negyvenévesen XI. Gergely (†1378) néven trónra lépő utolsó avignoni pápa elismeréssel szólt Petrarcáról. Amikor 1374-ben tudomást szerzett a költő haláláról elrendelte többek között a De Africa és a De vita solitaria című műveinek másolását.

A kereszténység és az egyházi élet megújításában nagy szerepe volt a misztikus lelkületű Szienai Szent Katalinnak (1347-1380), aki az utolsó Avignon-i pápát, XI. Gergelyt (ur: 1370-1378) sikeresen visszahívta Rómába. A reneszánsz kezdetével egy időben ez a lépés Európa kulturális fejlődését is szolgálta. Így írt a pápának: „Szentséges és drága és édes Atyám Krisztusban, az édes Jézusban, a te méltatlan leányod, Katalin, Jézus Krisztus szolgáinak szolgálója és rabszolgája ír neked az Ő drága vérében: vágyva vágytam arra, hogy az isteni Kegyelem teljességét láthassam benned, annyira és oly módon, hogy az isteni Kegyelem segítségével eszköze és oka légy az egész világ megbékélésének”.