2009-02-12 13:14:29

„Bízzuk Mária anyai oltalmába a világ betegeit” – a pápa szavai a Betegek Világnapján


„Az Ön nevében mutattuk be a szentmisét és imádkoztunk minden betegért, főként pedig a gyermekekért” – Javier Lozano Barragan bíboros, az Egészségügyi Pápai Tanács elnöke ezekkel a szavakkal köszöntötte szerdán délután a Szent Péter bazilikába érkező Szentatyát. A pápa a Betegek Világnapja alkalmából bemutatott szentmise után az egyház lelki közelségéről biztosította mindazokat, akik testben és lélekben szenvednek a világ minden részén. Az ünnepi szertartásra elkísérték a betegeket a római zarándokművek és a római Gyermek Jézusról nevezett kórház képviselői, valamint a Szentszékhez akkreditált nagykövetek.

A pápa beszédében a szenvedés misztériumáról elmélkedett. Pusztán emberi szinten alig találunk magyarázatot a betegség, a fájdalom és a halál titkára. Ezért tehát szükségünk van a hit világosságára, mert Isten igéje feltárja számunkra, hogy az üdvösség tervében titokzatos módon jelen van a szenvedés is. A hit segít bennünket, hogy az emberi életet szépnek és megélésre méltónak ismerjük el, akkor is, amikor a fájdalom birtokába veszi azt. Az Úr nem hagy sorsunkra minket, az élet Atyja, az emberek igazi orvosa mindig szeretettel lehajol a szenvedő emberiséghez. Az élet nagy titok, amely szeretetet, felelősséget és türelmet igényel mindenki részéről.

A Szentatya a Betegek Világnapján a Szent Péter bazilikában elhangzott beszédében végül Máriára, az emberiség Édesanyjára bízta az egész világ szegényeit és betegeit. „Ezekkel az érzelmekkel kérlek benneteket, hogy bízzátok életeteket az Úr Jézusra” - mondta végül a pápa.







All the contents on this site are copyrighted ©.