2009-02-12 15:34:29

„Biológiai evolúció: tények és elméletek” – nemzetközi konferencia a Vatikánban


Március 3-tól 7-ig tart Rómában az a tudományos összejövetel, amelyet a Pápai Gergely Egyetem szervez az USA Indiana államában működő Notre Dame egyetemmel együttműködve. A kezdeményezést, amely része a Tudomány, Teológia és Ontológiai Kérdések (STOQ) nevű programnak, kedden délelőtt ismertette a Szentszék sajtótermében Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke. A nemzetközi konferencián a világ minden részéről érkező hívő és nem-hívő tudósok vesznek részt teológusokkal együtt, hogy szembesítsék nézeteiket az evolúciós elméletekről 150 évvel azután, hogy Charles Darwin közzétette „A fajok eredete” c. művét.

Ravasi érsek felszólalásában ismételten leszögezte, hogy napjainkban nagy szükség van a tudomány és a hit közötti párbeszédre. Természeténél fogva ugyanis sem a hit, sem a tudomány nem képes arra, hogy önmagában kimerítse azt az összetett jelenséget, amelyet az ember illetve a világegyetem misztériuma jelent. Utalt három kiemelkedő gondolkodó, Nietzsche, Plank és Penzias alakjára, akik különféle módon, de egyértelműen azt az elméletet támogatták, hogy a vallás és a tudomány, bár egymástól jól elkülönülő szférát alkotnak, nem állnak szemben egymással, sőt kiegészítik egymást.
A mostani konferencia azt kívánja megerősíteni, hogy továbbra is szükség van a párbeszédre – mondta Ravasi érsek.

A tudományos elmélet fokozatosan olyan ideológiai rendszerré vált, amely túlhaladva sajátos területét az egész emberi valóságot kívánja értelmezni. Ebből született például az ún. „szociális darwinizmus” abszurditása. A Teremtés könyve szerzőjének nem az volt a célja, hogy tudományos magyarázatokat adjon, hanem teológiai kérdésre válaszolt, felhasználva kora eszközeit. A kérdés a következő: mi az értelme az Embernek a világegyetemben és mi az értelme magának az Embernek. A Teremtés könyve nem az emberiség eredetével foglalkozó tudomány, a paleoantropológia, vagy asztrofizika szempontjai szerint elemzi a kérdést, hanem filozófiai és teológiai mű.

Nem arról van szó, hogy választanunk kell az evolúciós elmélet és a teremtéstudomány között – fejtette ki Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke. Ugyanannak a valóságnak kétféle értelmezéséről van szó, különböző szempontok szerint. A feszültség, vita, dialektika inkább a két gondolatrendszer között merülhet fel. Nem összecsapásra, de komoly szembesülésre kerülhet sor a filozófiává vált evolúciós elmélet, az evolucionizmus, valamint a kreacionizmus, a tudományos gondolatrendszerré átalakult teológiai teremtéstan között.








All the contents on this site are copyrighted ©.