A házasságra pszichikai okokból való képtelenség kivétel és nem szabály – figyelmeztetett
XVI. Benedek a Rota Romana munkatársainak mondott beszédében
A hagyományos év eleji kihallgatás során a Szentatya rendszerint az egyházi igazságszolgáltatás
számára kiemelkedő jelentőségű útmutatásokkal szolgál. Idei beszéde annak tisztázására
irányult, hogyan kell értékelni a házasság megkötésére való képtelenség pszichikai
okait. Az Egyházi Törvénykönyv szerint ugyanis a házasság megkötésére képtelenek,
akik pszichikai természetű okok miatt a házasság lényegi kötelezettségeit nem tudják
vállalni (1095. kánon).
Sok egyházi bíróságon ezen jogszabályra alapozva „túlzott
mértékűvé és majdnem automatikussá” vált a tönkrement házasságok semmissé nyilvánítása,
amint arra már II. János Pál pápa is rámutatott 1987-es beszédében. Ez a tendencia
azonban a keresztény házasság értékét veszélyezteti és botrányt okoz a hívők körében.
Több mint húsz évvel a figyelmeztetés után XVI. Benedek ismét szükségesnek találta
felhívni a figyelmet az 1095. kánon helyes értelmezésére, mert az akkori útmutatások
szerinte nem találtak „megfelelő fogadtatásra” az egyházi bíróságokon.
A jelenlegi
társadalmi-kulturális állapotokból kiindulva egyes szakértők egyenesen afelé hajlanak,
hogy a szentségi házasságra való képességet eleve nem is volna szabad feltételezni.
Ezzel az „antropológiai pesszimizmussal” szemben a Szentatya határozottan leszögezi,
hogy az embernek férfiúi, illetve női természetéből fakadóan megvan az alapvető képessége
a Teremtő szándéka szerinti házasság megkötésére. A képtelenség tehát minden esetben
kivételként jelentkezik, és ezért azt kell bizonyítani. A párokat pedig éppen úgy
lehet a házasság természete és üdvtörténeti dimenziója megértésében pasztorálisan
segíteni, ha ezt a természetes képességet, tudatosítják bennük.
Félreértésekhez
vezet, ha a pszichológia kategóriáit és a manapság általánosan elterjedt antropológiai
nézeteket egy az egyben alkalmazzák a szentségi házasság érvényességének megítélésére.
Ennek elkerülése érdekében – II. János Pál 1987-es és 1988-as hasonló megnyilatkozását
idézve – XVI. Benedek négy alapvető különbség tudatosítását tartja fontosnak.
A
teljes pszichikai érettség a személyiség fejlődésének végső állomása, miközben a kánonjogban
az érettség csupán az érvényes házasságkötéshez szükséges minimális feltételt jelenti.
A
házasságkötés akkor érvénytelen, ha valaki képtelen a beleegyezésre, nem pedig
akkor, ha csupán nehézségei vannak e téren.
A kánonjogban a normalitás
fogalmába – az emberi személy keresztény szemléletéből fakadóan – beleférnek „enyhe
pszichológiai nehézségek” is, miközben a pszichológiai-pszichiátriai értelemben vett
normalitás ezt kizárná.
A házasságkötés csupán az érvényes beleegyezéshez elégséges
képességet feltételezi, ami különbözik a boldog házaséletre való „ideális képességtől”.
Ami
az Egyházi Törvénykönyvben foglalt „pszichikai természetű okok” miatti képtelenség
fogalmának alkalmazását illeti, a Szentatya felhívja a figyelmet, hogy azt a 2005-ben
kiadott Dignitas connubii utasítás tovább pontosította. Ahhoz, hogy a házasság érvénytelenségét
okozza, a szóban forgó pszichikai zavarnak a házasságkötés pillanatában is fenn kell
állnia, az értelem alkalmazását, vagy az életállapot megválasztására irányuló döntést
súlyosan zavaró jellegűnek kell lennie, illetve olyannak, ami a házasság lényegi kötelezettségeiből
fakadó feladatok teljesítését lehetetlenné teszi, nem pedig csupán megnehezíti
(vö. Dignitas connubii 209. cikk).
A házasságra való képességet nem aszerint
kell megítélni, hogy a házastársak mennyire tudták megvalósítani azt a bensőséges
szeretet- és életközösséget, ami a házasság lényege (vö. Gaudium et spes, 48.), vagy
hogy boldog lett-e a házasságuk. Hanem az számít, hogy a megkötés pillanatában képesek
voltak-e a házasságot létrehozó akaratnyilvánításra, hiszen a szentségi kötelék azáltal
jön létre. A házasság érvényessége ezért nem is függ a felek későbbi viselkedésétől,
később fellépő pszichikai zavaraitól.
Az ember természete nem tökéletes, és
bűnre hajló, de ettől még nem válik alkalmatlanná és képtelenné arra a szabad akaratnyilvánításra,
ami a házassági köteléket létrehozza. A kánonjog által vizsgált házasságkötési képesség
ezért arra a minimálisan szükséges képességre vonatkozik, ami a feleket alkalmassá
teszi arra, hogy a személyes önátadás révén megvalósítsák azt a köteléket, amire az
emberek túlnyomó többsége hivatott.
A Szentatya jogértelmezésének értékére
a Rota Romana dékánja, Mons. Antoni Stankiewicz mutatott rá köszöntő szavaiban. Az
egyházi tanítóhivatal ezen megnyilatkozásai a kánoni házasságjog hiteles értelmezésének
és alkalmazásának elsődleges forrását képezik, ezért a házassági semmisségi perek
vonatkozásában kötelező erővel bírnak. A téma összetett teológiai és antropológiai
vonatkozásai miatt szükség is van ezekre az útmutatásokra, amelyek elősegítik az egyházi
ítélkezés egységesítését, és hozzájárulnak az objektív igazság kiderítéséhez, vagyis
az egyházi igazságszolgáltatás feladatának teljesítéséhez.