2009-01-23 17:57:28

Sajtóközlemény a macedón államfő látogatásáról a Vatikánban


XVI. Benedek január 23-án, pénteken délelőtt fogadta Branko Crvenkovski-t, Macedónia volt Jugoszláv Köztársaság államfőjét, aki ezt követően találkozott Tarcisio Bertone bíboros államtikárral és Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkárával.
Az elnök elismerését fejezte ki a Szentszék figyelme miatt, amelyet országának szentel függetlensége óta. Aláhúzta a két fél közötti jó kapcsolatokat, amelynek jele az is, hogy Szent Cirill és Metód ünnepén hivatalos küldöttség látogat minden évben Rómába. Továbbá a találkozón áttekintették a régió helyzetét és megvitatták a kétoldalú kérdéseket – olvashatjuk a szentszéki sajtóterem közleményében.

A Macedón Köztársaság 1991-ben nyerte el függetlenségét, békés módon, területi módosítás nélkül leválva Jugoszláviáról. Függetlensége napjától vitában áll Görögországgal az ország hivatalos neve, nemzeti jelképei és alkotmánya miatt.

Branko Crvenkovski 2004 óta tölti be az államfői posztot. 1962-ben született. Korábban kommunista, 1991-ig a macedón Szociáldemokrata Szövetség vezetője. 1992-1998 és 2002-2004 között az ország miniszterelnöke volt.







All the contents on this site are copyrighted ©.