2009-01-21 17:22:41

A keresztények tegyenek tanúságot az egységről egyre megosztottabb világunkban - mondta a pápa az általános kihallgatáson


Szerdán délelőtt az általános pápai kihallgatáson XVI. Benedek a vasárnap véget érő keresztény egységhétnek szentelte katekézisét.

A Szentatya örömmel adott hálát az elmúlt év ökumenikus találkozóiért, a keresztény felekezetek közötti párbeszédért, a testvériség gesztusaiért. A nemrégen befejeződött 2008-ban számos történelmi horderejű esemény történt az ökumenizmus terén. Ezek közül a Szentatya elsőnek azt emelte ki, hogy I. Bartolomeosz, isztambuli ökumenikus pátriárka jelen volt és felszólalt a katolikus püspöki szinóduson.

A VI. Pál kihallgatási termet zsúfolásig megtöltő zarándokokhoz intézett beszédében a pápa kifejtette: „A teljes egység szorosan kapcsolódik az egyház életéhez és világban betöltött küldetéséhez. Az egyháznak olyan egységet kell élnie, amely csak a Krisztussal való egységből fakadhat, jelezve, hogy Krisztus az igazság.” Ez az egyház felelőssége: legyen látható a világban az egység ajándéka, amelynek erejében hihetővé válik keresztény hitünk. Ezért fontos, hogy minden keresztény közösség tudatosítsa annak sürgősségét, hogy minden lehető módon törekedjünk ennek a nagy célnak az elérésére.”

A katolikus egyház az elmúlt évben szilárd meggyőződéssel és mélyen gyökerező reménnyel tovább fejlesztette testvéri és tiszteletteljes kapcsolatait Nyugat és Kelet minden egyházával és egyházi közösségével. A különböző helyzetekben, amelyek olykor pozitívak, olykor nagyobb nehézségekkel néznek szembe, az egyház arra törekedett, hogy mindig eleget tegyen elkötelezettségének a teljes egység helyreállítása érdekében. Az egyházak közötti kapcsolatok, a teológiai párbeszédek továbbra is egy bátorító spirituális egyetértés irányába mutatnak.
Benedek pápa felidézte még, hogy tavaly II. Karekin és I. Aram pátriárkákkal, az örmény apostoli egyház vezetőivel is találkozott, továbbá a katolikus egyház az orosz ortodox egyház melletti lelki közelségéről tett tanúságot II. Alekszij pátriárka elhunytakor.

A pápa találkozott továbbá több nyugati keresztény közösség képviselőjével is. Folytatódik velük annak megállapítása, hogy a keresztényeknek ma egységes tanúságot kell tenniük egyre megosztottabb világunkban, amelyet számos kulturális, társadalmi, gazdasági és etikai kihívás jellemez. Katekézise végén XVI. Benedek annak a szívből jövő kívánságának adott hangot, hogy minél előbb érkezzen el a teljes egység napja, amikor az egyetlen Krisztus minden tanítványa végre közösen ünnepelheti az Eucharisztiát.

Erre a napra várakozva Szent Pál tanítása nyomán a pápa a következő felhívással fordult a hívekhez:
„Minden közösség növekedjen az egység iránti elkötelezettségében. A különféle spirituális és lelkipásztori kezdeményezéseknek, a közös imáknak köszönhetően, amelyek általában még gyakoribbak és buzgóbbak az egységhéten, már mintegy megízlelhetjük a teljes egység napját”. Imádkozzunk, hogy az egyházak és egyházi közösségek között tovább folytatódjon az igazság párbeszéde, amely nélkülözhetetlen a különbözőségek leküzdéséhez. Folytatódjon a szeretet dialógusa is, amely hatást gyakorol a teológiai párbeszédre és hozzásegít a közös tanúságtételhez.








All the contents on this site are copyrighted ©.