2009-01-20 17:31:53

„Az egységhét jó alkalom arra, hogy a keresztények szembenézzenek az ökumenizmus kihívásaival” – Walter Kasper bíboros nyilatkozata


A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke rádiónknak adott interjújában az elmúlt évben tett ökumenikus előrehaladásról nyilatkozott. Megállapította, hogy a nehézségek ellenére számos pozitív eseményről számolhatunk be.

Az ortodox egyházakkal való kapcsolatot említve a következőket emelte ki: az isztambuli ökumenikus pátriárka három ízben kereste fel Rómát, amire még nem volt idáig példa a történelemben. A pátriárka felszólalt a püspöki szinóduson, ami szintén történelmi esemény volt. Tavaly továbbá két örmény pátriárka is járt Rómában. II. Alekszij pátriárka temetésén szentszéki küldöttség vett részt, amelynek tagjait nagy szeretettel fogadták Moszkvában.

A református egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolatokban is történt előrehaladás. Több mint 40 éve tart a párbeszéd az anglikánokkal, az evangélikusokkal, a protestánsokkal és a metodistákkal. Számos előítéletet sikerült leküzdeni, amellett, hogy azonosították a nehézségeket és a még fennálló különbözőségeket. A problémák felmérése már fél megoldást jelent – mondta Kasper bíboros, hozzátéve, hogy a nehézségek megoldásra váró kihívást jelentenek.







All the contents on this site are copyrighted ©.