Minden évben január 18 és 25 között szerte a világon a keresztények a Krisztus által
akart egységért imádkoznak. A XX. század elején elindult ökumenikus mozgalomba a katolikusok
főleg a II. vatikáni zsinat óta kapcsolódtak be. Az Unitatis redintegratio kezdetű
zsinati határozat az ökumenizmusról döntő lépés volt: ahogy Yves Congar domonkos teológus
mondta, amit a zsinatig mondtak és tettek, ebben a határozatban nyerte el beteljesedését.
A hatvan évvel ezelőtt, 1948-ba n Amszterdamban megalakult Egyházak Világtanácsa irányításával
kibontakozó mozgalmat egy ideig a katolikus egyház kívülről, „megfigyelőként” szemlélte
(egyébként még ma sem tagja a Tanácsnak), de mióta XXIII. János pápa még a zsinat
megnyitása előtt, 1960-ban megalapította az Egységtitkárságot (ma Pápai Tanács), szorosabb
lett a kapcsolat az ökumenikus mozgalom és a katolikus egyház között. XXIII. János
és az Egységtitkárság élén álló Bea bíboros legyőzték a kezdeti nehézségeket, megszerezték
a nem katolikus keresztények bizalmát. A zsinat pedig megújított egyháztanával és
az ökumenikus határozattal véglegesen elkötelezte egyházunkat az ökumenizmus mellett.
Ezt II. János Pál több ízben hangsúlyozta, főleg Ut unum sint kezdetű, 1995-ös enciklikájában,
amelyben bővebben kifejtette a zsinati határozatot és irányelveket adott a dialógushoz,
az ökumenikus párbeszédhez. Már összegezte is a zsinat óta eltelt harminc év dialógusának
gyümölcseit. Ismeretes, hogy katolikus-nem katolikus teológiai vegyes bizottságok
működnek, és sok vitatott kérdésben már egyetértésre jutottak, pl. katolikusok és
lutheránusok a megigazulás kérdésében.
De II. János Pál, a zsinatot követve
főleg a lelki ökumenizmust, a megújulást és a megtérést hangsúlyozta. Mert igazi ökumenizmus
nincs a szív megtérése nélkül. Személyeknek és intézményeknek megújulásra, reformra
van szükségük az evangélium szerint. A szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények
egységéért a magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom
lelkének kell tekinteni, és ez jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is. A szeretet
legteljesebb megnyilvánulása a közös imádság. Az imában találkoznak a tökéletesen
még nem egyesült keresztények. Akkor is, amikor a keresztények közösen pl. a békéért
imádkoznak, a közös imádság magába zárja és erősíti az egységet. Egységük forrása
Jézus Krisztus, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Az imádkozók körében jelen van,
mert ahogy Ő mondta: „ahol ketten hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Krisztus imádkozik a hívőkkel és a Feltámadott Lelke, a Vigasztaló Szentlélek könyörög
bennük. Az imádságos közösség megtanít új szemmel látni a kereszténységet. Látjuk
a megosztottságot, ismerjük a tanítványaitól búcsúzó Jézus akaratát. „Legyenek mindnyájan
egyek, hogy a világ higgyen Őbenne”. A keresztény üzenet hihetősége és hitelessége
a Krisztusban hívők egységétől függ. Ilyen szellemben imádkozzunk a keresztények
egységéért az ökumenikus imahét során, amely Szent Pál megtérése liturgikus ünnepén,
január 25-én fejeződik be.