2009-01-12 18:51:56

A római közigazgatás és az egyházi struktúrák közötti együttműködésre van szükség a válság leküzdéséhez – mondta XVI. Benedek az Örök Város polgári vezetőinek


Január 12-én, hétfőn délelőtt XVI. Benedek pápa kihallgatáson fogadta Gianni Alemanno-t, Róma polgármesterét, Pietro Marazzo-val, Lazio tartomány elnökével, valamint a helyi önkormányzat több vezetőjével együtt az újévi jókívánságok kölcsönös kicserélése alkalmából. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya megállapította, hogy a gazdasági világválság Rómában és Lazio tartományban is érezteti hatását. Ezért a közigazgatási felelősök kötelessége, hogy a szegényekkel való szolidaritás jegyében folytassák tevékenységüket. Erősítsék továbbá meg kapcsolataikat azokkal az egyházi struktúrákkal, amelyek szociális téren kötelezték el magukat.

Súlyos kihívásról van szó globális szinten – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa. Talán még soha ennyire nem volt világos a polgári társadalom számára, hogy csak a mértékletes, felelősségteljes és a szegényekkel szolidáris életstílus teszi lehetővé egy igazságosabb társadalom építését. A pápa a halaszthatatlan feladatok közül a következőket emelte ki: a szabályok iránti tiszteletre való nevelés, a felelősségvállalás, továbbá az individualizmus korlátozása, a közjó iránti érzék, valamint a lakosság legvédtelenebb rétegeinek támogatása.

Az egyház, a Caritas és egyéb társulatai révén is konkrét válaszokat ad a szükséget szenvedők elvárásaira, támogatva az állam gazdasági és szociális politikáit, anélkül, hogy cserébe kiváltságokat kérne.

A Szentatya szólt a kisgyermekes családok, a magányos idősek, a munkanélküliek problémáiról, utalt a különféle etnikai csoportok együttélésének nehézségeire, a bevándorlók és a cigány lakosság beilleszkedésének kérdésére.

Beszédében nagy teret szentelt a fiataloknak, akik egyre inkább eltávolodnak az általános és keresztény értékektől, amelyek értelmet adnak a mindennapi életnek, és reményteli világnézetre nevelnek. Ehelyett tovatűnő elvárásokat részesítenek előnyben, amelyek végül is unalmat és kudarcot eredményeznek. Ennek súlyos következménye az a tendencia, amely semmibe sem veszi magát az életet, ezért sokan a szabályok áthágásába, kábítószerbe, alkoholba menekülnek – utalt a pápa számos fiatal immár hétvégi rítussá vált szokására.

Az egyre inkább terjedő nihilizmussal szemben mindenki érezze kötelességének, hogy komolyan foglalkozzon a fiatalok nevelésével. Ne engedjék, hogy rossz tanítómestereket kövessenek, hanem olyan kezdeményezésekkel kössék le figyelmüket, amelyek megértetik velük: a házasságon alapuló szilárd családban találják meg az élet értékét. Csak ez teszi lehetővé, hogy bizalommal tervezzék meg jövőjüket – mondta XVI. Benedek Róma város és Lazio tartomány polgári vezetőinek.







All the contents on this site are copyrighted ©.