2009-01-05 16:40:24

Alois testvér a brüsszeli találkozóról


A brüsszeli nemzetközi találkozó a kommúnió, szeretetközösség megtapasztalása volt, ezt hangsúlyozza a taizéi perjel az Osservatore Romano január 4-i számának vezércikkében. Az európai fiatalok XXXI. találkozójának másnapján háláját fejezi ki a több ezer brüsszeli családnak, amelyek elszállásolták a fiatalokat. Manapság, amikor sokan félnek az idegenektől, a keresztények, megnyitva ajtóikat, kifejezték azt, hogy az egyház kommúnió, hogy a vendégszeretet békét hozhat a társadalomba.

Az európai találkozót a taizéiek a brüsszeli keresztényekkel együtt készítették elő. Minden reggel a különböző országokból érkezett fiatalok szálláshelyük plébániáin az ottani hívekkel együtt imádkoztak, délben és este pedig az Expo nagy csarnokaiban gyűltek össze közös imára és eszmecserére. Ilyen kérdésekről eszmélődtek: hogyan nyithatjuk meg magunkban a reménység és az öröm forrásait. A legfontosabb az, hogy felfedezzük életünkben a Szeretet-Isten jelenlétét.

Most, amikor sokak számára a láthatár elsötétül, nagyon fontos, hogy az összegyűlt fiatalok tanúskodjanak arról, hogy a reménység élteti személyes életüket, és ezt akarják szétsugározni a társadalomban, a világban. Az a reménység élteti őket, hogy lehetséges egy új testvériség megszületése. Egy új szolidaritás megújíthatja társadalmunk életét. Fontos volt a kis csoportok összejövetele, amelyekben együtt eszmélődtek Isten-keresésükről, egy szolidárisabb gazdasági élet elősegítéséről, művészetről, muzulmánok és keresztények párbeszédéről.

Minthogy Brüsszelben, az európai intézmények székhelyén tartották a találkozót, Alois testvér két héttel az összejövetel előtt felkereste José Manuel Barroso-t, az Európai Bizottság elnökét, hogy elvigye neki a fiatalok üzenetét: az új nemzedék Taizében, Brüsszelben és mindenütt tudatosítja az európai országok szolidaritását, ugyanakkor a fiatalok azt szeretnék, ha Európa nyitottabb lenne a világ szegényebb országai felé. Azt szeretnék, ha az európai intézmények mindent megtennének a szegény népek megsegítéséért. Alois testvér kifejezte azt a reményét, hogy a reménység zarándoklata a földön meghozza gyümölcseit a társadalmi életben is, segíti a népek közeledését, és hogy az európai intézmények megszívlelik a fiatalok vágyakozásait.

A fiatalok építeni akarják a békét, a nyitott és szolidáris Európát, elkötelezik magukat a szegénység, igazságtalanság, a fenyegető konfliktusok elleni küzdelemben. Az egyházi kommúnió, szeretetközösség megtapasztalása Brüsszelben segíti a fiatalokat abban, hogy mélyebben megértsék és megéljék az Evangéliumot - következtet Alois testvér, Taizé-i perjel az Osservatore-ban közölt cikke végén.










All the contents on this site are copyrighted ©.