„A szegénység elleni küzdelem elválaszthatatlan a béke építésétől”– a Szentatya béke világnapi üzenete ismertetésének utolsó része

December 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján kelt béke világnapi üzenetének végkövetkeztetésében XVI. Benedek pápa idéz II. János Pál pápa Centesimus annus k. enciklikájából. Ebben előde már figyelmeztetett rá, hogy: „mindenekelőtt szakítani kell azzal a szemlélettel, amely a szegényeket -- embereket és nemzeteket -- mintegy tehernek, kellemetlen tolakodóknak tekinti, akik azt akarják elfogyasztani, amit mások megtermeltek. A szegények jogot követelnek maguknak, hogy megkapják jussukat az anyagi javakból, és hogy hasznosíthassák munkaképességüket egy mindenki számára igazságosabb és nagyobb jólétnek örvendő világ megteremtése érdekében” – írta II. János Pál. Korunk globalizált világában egyre világosabbá válik, hogy csak akkor építhetjük a békét, ha mindenki számára biztosítjuk a megfelelő fejlődést: az igazságtalan rendszerek torzításai ugyanis előbb vagy utóbb „benyújtják a számlát mindenki számára” – állapítja meg XVI. Benedek. Oktalanság lenne tehát aranyozott házat építeni a sivatagban, a lepusztultság közepén.

A globalizáció önmagában véve képtelen a béke építésére, sőt sok esetben megosztottságot és konfliktust okoz. Olyan folyamat, amely felhívja a figyelmet a minden egyes személy javát célzó szolidaritás szükségességére. A globalizáció tehát megfelelő alkalom arra, hogy küzdjünk a szegénység ellen, hogy az igazságosság és a béke szolgálatába állítsunk minden erőforrást, amelyek eddig soha nem látott mértékben állnak rendelkezésünkre.

Az egyház társadalmi tanítása a kezdetektől fogva figyelemmel kísérte a szegényeket – olvassuk a béke világnapi üzenet utolsó, 15. pontjában. XIII. Leó pápa „Rerum novarum” k. enciklikája idején a szegények főleg az új, ipari társadalom munkásaiból kerültek ki. XI Piusz, XII. Piusz, majd XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál pápák szociális tanításukban foglalkoztak a szegénység új formáival, a szociális kérdés kiszélesedésének megfelelően. Az egyház, miközben figyelemmel kíséri a globalizáció időszerű jelenségeit, és annak az emberek szegénységére való kihatását, megjelöli a szociális kérdés új szempontjait. Nemcsak kiterjedésében, hanem mélységében is foglalkozik a jelenséggel, mivel az az emberi önazonosságra, az ember és az Isten közötti kapcsolatra is vonatkozik.

A társadalmi tanítás olyan alapelveiről van szó, amelyek a szegénység és a globalizáció közötti kapcsolatokra világítanak rá és a béke építése felé irányítanak. Ezek közül az alapelvek közül ki kell emelni a szegények iránti elsődleges szeretetet, amelyről az egyház a kezdetektől fogva tanúságot tesz.

XIII. Leó pápa 1891-ben így írt: „Mindenki haladéktalanul tegye feladatát!” Hozzátette: „ami az egyházat illeti, soha, semmilyen körülmények között nem mulasztja el, hogy végezze munkáját.” Ennek tudata kíséri ma is az egyházat a szegények iránti minden tettében, akikben Krisztust látja. Szüntelenül hallja a Béke Fejedelmének Apostolaihoz intézett felhívását: „Vos date illis manducare – ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13). Hűségesen az Úrnak ehhez a felhívásához, a keresztény közösség tehát mindig biztosítja támogatásáról az egész emberi családot. Nemcsak a feleslegesből ad a rászorulóknak, hanem hozzájárul az életstílusok, a termelési és fogyasztási módok megváltoztatásához, a társadalmakat vezető hatalmak konszolidált struktúráinak átalakításához. A Pápa újévi béke üzentében felhívást intéz minden keresztényhez és jóakaratú emberhez: nyissák meg szívüket a szegények iránt és tegyenek meg minden tőlük telhetőt megsegítésükre. Vitathatatlanul igaz ugyanis az az axióma, alaptétel, miszerint a szegénység elleni küzdelem a béke építése.