2008-12-25 18:55:58

„A láthatatlan világosság láthatóvá lett” – Bertone bíboros elmélkedése


Karácsony vigíliáján, szerdán este imavirrasztást tartottak a Szent Péter téren felállított monumentális betlehemnél, amelyet ez alkalommal lepleztek le. Az Ausztriából származó hatalmas karácsonyfa mellett hagyományosan 1982-től, felépített betlehem főbb figuráit (Kis Jézus, Mária, József) most is a római Sant’Andrea della Valle templomból hozták át, amelyeket 1842-ben Pallotti Szent Vince készített. Egyéb alakok, pásztorok, angyalok, napkeleti bölcsek, különböző országokat képviselő figurák más művészektől származnak.

Az imavirrasztást Tarcisio Bertone bíboros államtitkár vezette és ő mondott beszédet, kifejtve a jászol és a béke lángja szimbolizmusát. A békelángot XVI. Benedek gyújtotta meg: a jászol leleplezése után dolgozószobája ablakában. Bertone bíboros a felolvasott izajási részlethez, valamint a János-evangélium bevezetőjéhez fűzte elmélkedését. Mindkét szöveg arról szól, hogy a nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet látott, mert az igaz Világosság, a megtestesült Ige a világba jött. Karácsony éjszakáján emlékezünk erre a nagy eseményre: Isten Fia, a megtestesült Ige, „Isten az Istentől, világosság a Világosságtól”, ahogy a krédóban megvalljuk.

A láthatatlan világosság láthatóvá lett, Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Kétezer évvel ezelőtt történt a csoda, erre emlékezünk karácsonyt ünnepelve. A mindenség Teremtője szegényes barlangban született, az örök világosság eljött hogy megvilágítsa a szenvedés és a halál által okozott sötétséget. Bertone bíboros utalt arra, hogy most a Telepace TV adás révén a világ minden részéről láthatják a Szent Péter téren felállított, művészi betlehemet, amely segíti a nézőket, hogy felidézzék az Üdvözítő születését.

De hogyan is éljük meg karácsonyt a harmadik évezredben? XVI. Benedek pápa múlt szerdai katekézisében beszélt arról, hogy hajdan még a nem hívők számára is nagy ünnepet jelentett karácsony. Ma már, sajnos, a fogyasztói, hedonista és materialista szemlélet érvényesül, elnyomja az egyszerűség, a barátság és a szolidaritás lelkületét. Karácsony üzenete ez: Krisztus a világosság, a béke világossága, a békéé, amelyet Krisztus felajánl minden embernek, főleg a szenvedőknek és szegényeknek, személyeknek és népeknek, amint a Szentatya kifejtette idei békeüzenetében. Az angyalok karácsonyi éneke arra hív bennünket, hogy legyünk egy békés világ építői: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az embereknek, akiket Isten szeret”.








All the contents on this site are copyrighted ©.