P. Szentmártoni Mihály SJ. elmélkedése Ádvent 4. vasárnapjára
ISTEN CSENDESEN LÉPETT BE A VILÁGBA (2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16; Róm 16,25-27; Lk
1,26-38)
Ádvent negyedik vasárnapjának
első olvasmánya Sámuel második könyvéből vett szakasz, amelyben Nátán próféta tudtára
adta Dávid királynak, hogy nem ő épít majd házat az Úrnak. A próféta egy fontos igazságot
tár Dávid elé: nem Dávid dicsőíti meg Isten nevét, hanem Isten tette naggyá Dávidot.
Ez ránk is érvényes: minden, ami vagyunk, és amink van, Isten műve. A második
olvasmányban a Rómaiaknak írt levél záróakkordja csöng fel, amelyben Szent Pál hálát
ad Istennek az üdvösségért, amelyet Jézus Krisztusban kaptunk meg. Mi is ennek az
egyetlen üdvösségnek vagyunk részesei.
Az Evangéliumban Szent Lukács leírja
Jézus születésének hírüladását. A próféták és Keresztelő Szent János tanúságtétele
után, Ádvent negyedik vasárnapján az Egyház az üdvösségtörténet legkiválóbb tanúját
állítja szemünk elé: a Boldogságos Szűz Máriát. Az angyali üdvözlettel Isten újra
belépett a történelembe. Megrendít bennünket az a gondolat, hogy a mindenható Isten,
az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépett be a mi világunkba, amely végül
is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekérezkedett. Amikor a
Boldogságos Szűz Mária és az Angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor
az a benyomásunk, hogy az Arkangyal, Isten rettenhetetlen hírnöke, szinte alázatosan
várja, hogy Mária igent mondjon.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének
költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás,
amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz Mária
elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az Isteni Ige. Ha mi is kinyitjuk
lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesül az Ő szeretete. Az angyali
üdvözletben felfigyelhetünk egy érdekes körülményre: az Angyal magyarázza Máriának
Isten szándékát, vagyis, hogy megváltsa az embert. Ez fontos mozzanat a mi életünkben
is. Isten mindig az ember javára tesz mindent. Sohasem kell félnünk Istentől, hiszen
Ő mindenben a javunkat akarja. Ha kopogtat a szívünk ajtaján, akkor nyugodtan bebocsáthatjuk
Őt, még akkor is, ha első tekintetre nem értjük, mit akar tőlünk. Az, amit Isten Máriától
kért, első tekintetre érthetetlennek tűnt, hiszen azt kérte Tőle, hogy adjon fel minden
eddigi eszményét, és lépjen egy egészen más, ismeretlen útra. Tegyük Mária szép szavait
mindennapi felajánló imánkká: „Teljesedjenek hát be rajtam szavaid”.
Az angyali
üdvözlet jelenetének másik nagy üzenete az Isten és az ember találkozásának csodálatos
és titokzatos pillanata. Költők és festők kimeríthetetlen ihlete ez a jelenet; a Magnificat
az egyik legtöbbször megzenésített hálaének. Mária példáján megfigyelhetjük azt is,
mi történik az emberben, amikor találkozik Isten Igéjével. Mária első reakciójaként
azt olvassuk, hogy az angyal szavainak hallatára „meghökkent”. Isten hívása ugyanis
mindig azt jelenti, hogy el kell hagynunk eddigi világunkat és egy új, ismeretlen
területre kell lépnünk. Az ismeretlen előtt mindig félelem fog el bennünket. Mi emberek
a megszokott dolgok között, az ismerős környezetben érezzük magunkat biztonságban.
Az isteni Igével való találkozás olyan távlatokat tár elénk, amelyek láttán szédület
fog el bennünket. Mária sem volt képes felfogni az isteni hívás minden távlatát. De
volt benne akkora hit, hogy rábízta magát Istenre.
Mária második reakciójaként
megtudjuk, hogy megkérdezte az Angyaltól, hogyan fog mindaz megtörténni, amit az Úristen
Tőle kér, hiszen nincsenek meg hozzá emberi lehetőségei. Mi is jogosan rákérdezhetünk
Isten velünk kapcsolatos terveire, de még mielőtt megkapnánk a választ, hitben rá
kell magunkat bízni Istenre. Gyakran megtörténik, hogy az, amit a jelen pillanatban
furcsának, esetleg tragikusnak látunk, az évek során áldássá válik, amiért hálásak
vagyunk Istennek, hogy pont ilyen utakon vezetett bennünket, és nem másmilyeneken.
Mária harmadik reakciója Isten hívásának maradéktalan, feltétel nélküli elfogadása.
Ennek következménye viszont határtalan boldogság, amit Mária a Magnificatban fejez
ki. Az apokrif evangéliumokban van egy kedves epizód, amely valószínűleg csak
jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához
jött volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott és mindegyiknek ugyanazt az
ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván,
hogy nem egyezik terveikkel és elképzeléseikkel. Az első keresztény közösség számára
ez a történet azt volt hivatott bizonyítani, hogy Mária teljesen szabadon mondott
igent-t Istennek. Ő is mondhatott volna nemet, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.
Mária
csendes igenje Isten hívó szavára lelkesítette és ihlette a Szenteket és mindazokat,
akik figyeltek Isten igéjére. Mária meghívásáról elmélkedve ki-ki a maga hivatására
gondolhat, mert hivatásunkban találjuk meg Isten akaratát. Imáinknak is az Isten igéjére
való nyitottságot kell tükrözniük. Nemcsak kérnünk kell Istentől ezt, vagy azt, hanem
ismételten azt is kell kérdeznünk Tőle, hogy mit akar Ő tőlünk? Biztosan megtapasztaltuk
már azt, hogy elképzelésünk nem egyezik azzal, amire Isten hív bennünket. Ha elutasítottuk
hívását, terveink nem tettek bennünket boldoggá. Életünknek csak akkor van értelme,
ha úgy fogjuk fel, mint Isten ajándékát, és mint Tőle kapott küldetést. Ezért mindenek
előtt saját létezésünkre kell igen-t mondanunk: „Köszönöm, Istenem, hogy megteremtettél!”
Ha ezt megtettük, nem kell félnünk Isten egyetlen hívásától sem, mert mindig a javunkat
akarja.