Véget ért az első katolikus-ortodox fórum Trentóban a családról
Zárónyilatkozat kiadásával ért véget szombaton a négynapos találkozó "Család: az emberiség
java" - címmel. Együtt imádkozta el az Akatisthos imát az ortodox egyházak 30 képviselője
az európai püspökkari küldöttekkel és a vatikáni szervezetek tagjaival együtt az észak-olasz
város közelében. Az első ilyen jellegű találkozóról van szó, amelyet a CCEE, az Európai
Püspöki Konferenciák Tanácsa szervezett, a trentói főpásztor közreműködésével.
Erdő
Péter bíboros, a CCEE elnöke elmondta: nem egy új nemzetközi szerv létrehozásáról
van szó. A cél az, hogy katolikusok és ortodoxok meghatározott időközönként eszmecserét
folytassanak küldetésük égető kérdéseiről. Ez az első fórum egyben lehetőséget adott
arra, hogy a résztvevők leróják tiszteletüket a nemrég elhunyt II. Alekszij orosz
ortodox pátriárka előtt. II. Alekszij sokat tett a keresztény értékek előmozdításáért
Európában. Fölvállalta továbbá a keresztények és az egyes népek közötti kiengesztelődés
ügyét. "Ennek a fórumnak a tovább vitelével hűségesek maradunk spirituális örökségéhez"
- nyilatkozta Erdő Péter bíboros.
Nem annyira teológiai, mint inkább antropológiai
jellegű témákat tárgyaltak meg Trentóban. Ahogyan azt Hilarion Alfejev orosz ortodox
püspök elmondta: azonos kihívásokkal kell szembenéznie a keresztényeknek: szekularizmus,
fogyasztói szemlélet, ateizmus. A fórum tehát azt célozta, hogy közös álláspontot
alakítsanak ki társadalmi és erkölcsi kérdésekről, amelyek mindenki számára fontosak.
Erdő
Péter bíboros azért választotta a család témáját az első katolikus-ortodox fórum vezérgondolatának,
mert az a társadalom alapvető java. Sajnos ma a család ki van téve az önzés, a relativizmus
és a pillanatnyi anyagi jólét kultúrájának. Ezért sürgető szükség van a család evangéliumának
hirdetésére, a közös tanúságtételre - vallja a magyar prímás. A katolikus és az ortodox
egyház számára a család nem egy börtön, hanem az önzetlen szeretet megtestesülésének
intézménye, ahol a közösségben és a szeretetben megtapasztalhatjuk Istent. A szülők
nevelési feladata nem korlátozódik a gyermek természetes képességeinek kibontakoztatására.
Nagyon fontos, hogy át tudják adni a spirituális értékeket, elsősorban a hitet.
A
találkozó végén a résztvevők elfogadták az ún. "Trentói dokumentumot", amelyben javaslatokat
fogalmaznak meg az európai katolikus és ortodox egyházak számára a családról. Vasárnap
Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a fórum helyszínéül szolgáló Levico Terme
székesegyházában.