2008-11-28 16:54:01

Nemzetközi ifjúsági találkozó Rómában II. János Pál emlékezetére


„Youth meeting in Rome” - November 28-a és 30-a között az Apostolok Királynője Pápai Egyetem és a római Európai Egyetem szervezésében nemzetközi ifjúsági találkozón idézik fel II. János Pál tanítását. A világ minden részéről érkezett fiatalok olyan időszerű kérdésekről hallgatnak előadásokat, mint a tömegtájékoztatási eszközök használata, az etika és a gazdaság közötti kapcsolat, a bioetika, a család értéke. Arra keresnek választ, hogy hogyan oldhatnák meg a jelen problémáit, szem előtt tartva II. János Pál felhívását, amellyel a szeretet civilizációjának építésére buzdított.

Az ifjúsági összejövetelhez kapcsolódik az a szombat esti dzsesszkoncert, amelyet a római Capranica színházban rendeznek meg és amelynek címe: „A szeretet mindent megértetett velem”. Az afroamerikai stílusú kantáta Karol Wojtyła verseit zenésíti meg. A koncerten, amely II. János Pál megválasztásának 30. évfordulójára emlékezik, szólót játszik a dzsessz élő legendája, a 81 éves Lee Konitz amerikai szaxofonos is. A rendezvény a varsói II. János Pál központ és a római önkormányzat, valamint Lengyelország szentszéki nagykövetségének közös kezdeményezése.

A találkozó utolsó napján, vasárnap reggel 8 órakor Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke mutat be szentmisét. A fiatalok déli 12 órakor a Szent Péter téren részt vesznek XVI. Benedek pápa Úrangyala imádságán.







All the contents on this site are copyrighted ©.