2008-11-19 17:57:33

Lezárult Nicosiában a Szent Egyed Közösség által szervezett „Emberek és vallások” találkozó


A gyűlölet, a konfliktus és a mesterségesen emelt falak sem tudnak ellenállni az imának, a párbeszédnek és a megbocsátásnak. A különböző vallások és kultúrák képviselői felhívást tettek közzé a világ békéjéért. Párbeszédre és imádságra van szükség a béke civilizációjának növekedése érdekében, amely megmenti a világot az embertelenné válástól. A felhívásban a gazdagokhoz fordulnak, hogy tekintsenek a szegényekre és azokra, akik háború vagy erőszak miatt szenvednek. Nagyobb lelkiséget és több emberséget kérnek a vallási vezetők. Az igazságtalanságok megszüntetésének igénye Cipruson fogalmazódott meg, amely drámaian megosztott. Olyan seb ez, amelynek gyógyításához hozzá akart járulni a találkozó, elősegítve a kölcsönös megismerést. A vallási képviselők találkoztak ciprusi görög és török tárgyalófelekkel, akik az ENSZ képviselőjével együtt folytatják a tárgyalásokat.

Semmi nem vész el a párbeszéddel és minden lehetséges – mondta Andrea Riccardi, a Sant’Egidio Közösség alapítója. Növelni kell az emberek között az Assisi imatalálkozó szellemét, amelyet II. János Pál indított el, és amelyet jövőre Krakkóban rendeznek.

Ingrid Betancourt-ra bízták a feladatot, hogy tegyen tanúságot és szólaljon fel a szenvedők, a túszok, a megkínzottak és a hatalmi visszaélés áldozatai nevében, mert nem szabad meghátrálniuk. A vallásokban nem falakat, hanem hidakat kell látni, amelyek összekötnek.

A nemzetközi helyzetre és az ökumenikus kapcsolatokra is nagy figyelmet fordítottak a találkozó résztvevői. Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: jó úton haladunk az ortodox egyházakkal. Jelenleg Róma püspökének szerepéről folyik a párbeszéd az egyetemes egyház első évezredében és a közeledés pozitív jelei tapasztalhatók, még ha nem is teljes az egyetértés. Az ortodox és katolikus püspökök közötti barátság egyre szorosabbá válik. Az ökumenikus pátriárka három alkalommal járt Rómában, amelyre korábban sosem volt példa az egyház történetében.

Hosszabb időre van azonban szükség a mentalitás megváltoztatásához. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy mindazok az országok, amelyek el voltak zárva és a kommunizmusban éltek, ma csatlakozni kívánnak az Európai Unióhoz. A fiatalok nyitottabbak és a politikai körülmények is kedveznek az ökumenikus párbeszédnek. Korábban a politika szétválasztott bennünket, ma az egységre ösztönöz. Ugyanazok a kihívások katolikusok és ortodoxok számára és ezekre együtt kell válaszolni – hangsúlyozta Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke.







All the contents on this site are copyrighted ©.