Tarcisio Bertone bíboros felavatta a XVI. Benedekről elnevezett új vatikáni könyvesboltot
A vatikáni államtitkár kedden nyitotta meg az új nemzetközi könyvesboltot, amely XVI.
Benedek pápa nevét viseli. Az üzlet a Vatikáni Könyvkiadó, az Osservatore Romano,
valamint a Numizmatikai és Filatéliai Hivatal összefogásának eredményeként született.
A Szent Péter tér tőszomszédságában (XII Piusz tér) található boltban egy helyen lehet
megvásárolni a pápai audienciák, utazások fotóit, a bélyeg- és éremújdonságokat, valamint
a Vatikáni Könyvkiadó összes kötetét.
Bertone bíboros a megnyitón hangsúlyozta
a lehetséges és tényleges együttműködést a Szentszék és a Szentatya szolgálatában
álló intézmények között. Ma az istentiszteleti helyek közelében jó, ha olyan helyet
is biztosítunk, ahol az evangéliumi igazságot terjesztik, teret adnak a keresztény
üzenet elmélyítésének és terjesztésének a világban. Ez az új könyvesbolt olyan agóra
kíván lenni, amely Isten teremtő és megváltó Szavát visszhangozva felerősíti a pápa
és a püspökök tanítását. Az üzlet rokon vonásokat mutat a Szent Péter térrel és a
bazilikával, melyek a katolikus világ szívét jelentik. Egyre inkább olyan színtér
akar lenni, mint a régi agórák, ahol az emberek az igazság őszinte keresésétől hajtva
találkoztak egymással.
A cél, hogy a könyvesboltban bemutassák a keresztény
hit mindig aktuális újdonságát, mely Isten Szavában rejtezik. Ezt emelte ki rádiónknak
Giuseppe Costa atya, a Vatikáni Könyvkiadó igazgatója. A Szentatya és általában a
Szentszék munkásságát minél szélesebb körben kívánják terjeszteni. Új ajtó nyílik
meg ezáltal a Rómába érkező zarándokok és turisták előtt - vallja Gian Maria Vian,
az Osservatore Romano napilap igazgatója. A hívek megszokták, hogy a vatikáni újság
hasábjain nyomon követhetik a pápa beszédeit, a fotó szolgálat révén pedig visszakereshetik
a képeket is az egyes pápai audienciákról és utazásokról. Nagy az igény erre, annál
is inkább, mert az elmúlt évtizedekben a pápák egyre közelebbi kapcsolatba kerültek
a hívekkel. Végül pedig a boltban kapható érmék és bélyegek is hozzájárulnak a
Szentszék tevékenységének megismertetéséhez, hiszen annak intézményi jellegét mutatják
be képi formában.