2008-11-07 16:15:30

„A szervkereskedelem gyalázatos jelenség, a szervadományozás sajátos tanúságtétel a szeretetről” – mondta XVI. Benedek pápa


Pénteken negyed egykor a Szentatya kihallgatáson fogadta a Pápai Életvédő Akadémia által szervezett nemzetközi kongresszus 500 résztvevőjét. A világ minden részéről érkezett tudósok november 6-a és 8-a között a „Gift for Life” – Ajándék az élet számára – jelszó jegyében a szervadományozás és szervátültetés kérdéseit vitatják meg. A háromnapos megbeszélésen sorra veszik a kérdés konkrét szempontjait, tudományos, etikai és jogi vetületeit. A témáról előzőleg 8 évvel ezelőtt tartottak világkongresszust Rómában.

A szövet- és szervátültetés az orvostudomány nagy vívmánya, sok súlyos beteg számára a remény jele – mondta a pápa, hozzátéve, hogy az átültetéseket mindig ingyenesen kell végrehajtani. Idézett Lukács evangéliumából, miszerint csak az mentheti meg életét, aki Jézusért elveszíti azt. A szervadományozás a szeretetről tesz tanúságot, amely túlmutat a halálon és az élet győzelmét hirdeti. Korunkban, amelyet gyakran az önzés különféle formái jellemeznek, egyre sürgetőbbé válik, hogy megértsük, mennyire fontos az életről alkotott helyes felfogás. Csak így tehetjük magunkévá az ingyenesség logikáját, amely szemben áll a piac logikájával. A szervkereskedelem erkölcsileg elfogadhatatlan és éles ellentétben áll az ajándékozás fogalmával, amely pedig a szervátültetés alapelve.

A szervátültetéssel kapcsolatos visszaélések, valamint a szervkereskedelem gyakran ártatlan személyeket, gyermekeket sújt. A tudományos és orvosi közösség egységesen utasítsa vissza ezeket a törvénytelen jelenségeket, határozottan elítélve ezt az elfogadhatatlan és gyalázatos gyakorlatot. Ugyanezt az alapelvet kell hangoztatni az emberi embriók előállítását és elpusztítását illetően is. Az az elmélet, hogy az embrió „terápiai anyag”, már önmagában véve ellentmond azoknak a kulturális és etikai alapoknak, amelyeken a személy méltósága nyugszik.

A pápa emlékeztetett rá, hogy a létfontosságú szerveket csak a halál bekövetkezése után lehet a holttestből eltávolítani, amelynek méltóságát szintén tiszteletben kell tartani. A tudomány az utóbbi években újabb haladást ért el a halál pillanatának megállapítása terén. Fontos tehát, hogy az elért eredményeket az egész tudományos világ közösen elfogadja. Az emberi testet soha nem lehet puszta tárgyként tekinteni.

Minden ember teste, lelkével együtt, amelyet mindenki egyénileg kap a Teremtőtől, egymástól elválaszthatatlan egységet alkot, amely magán viseli Isten képmását. Ha eltekintünk ettől a dimenziótól, akkor olyan távlatok felé haladunk, amelyek nem képesek a mindnyájunkban jelen lévő misztérium teljességének befogadására – mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Meghatározta a követendő utat: olyan szolidaritás kultúráját kell kialakítani és terjeszteni, amely minden embert befogad.








All the contents on this site are copyrighted ©.