2008-11-03 17:07:17

Katolikus-muzulmán fórum Rómában


A november 4-től 6-ig tartó vallásközi szemináriumon 29 katolikus illetve 29 muzulmán szakértő a következő témát vitatja meg: „Isten szeretete, a felebarát szeretete”. A központi témán belül a résztvevők két kérdést mélyítenek el: „Teológiai és spirituális alapok”, valamint „az emberi méltóság és a kölcsönös tisztelet”.

A program szerint november 6-án délelőtt a pápa kihallgatáson fogadja a katolikus-muzulmán szeminárium résztvevőit. Délután pedig a Pápai Gergely Egyetemen nyílt ülésre kerül sor, amelyen egy katolikus illetve egy muzulmán szakértő bemutatja a találkozó „zárónyilatkozatát”. Az esemény jelentőségéről nyilatkozott rádiónknak Pier Luigi Celata érsek, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának titkára.

Elmondta, hogy a világ különböző részeiről érkeznek muzulmánok, mind a szunnita, mind a síita hagyomány képviselői. Jelenleg nagy az elvárás a világvallásokat, különösen a monoteista vallásokat illetően, hogy elhatárolják magukat az erőszakos tettektől vagy ideológiáktól. Másrészt a találkozó abból a közös tudatból fakad, hogy a nagy vallások – különösen a legtöbb hívőt számláló kereszténység és iszlám – felelősek az emberiség által olyannyira óhajtott békéért.

Intézményes szinten ez az összejövetel része a katolikus-iszlám fórumnak, amelyet a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa hozott létre azzal a 138 muzulmán értelmiségivel, akik 2007. októberében nyílt levelet intéztek XVI. Benedek pápához és más keresztény egyházi vezetőkhöz. Ez a mostani találkozó a fórum első eseménye, amelyet a közös szándék szerint egy újabb szeminárium követ. Erre két év múlva, muzulmán rendezésben kerül majd sor.

Pier Luigi Celata érsek hozzátette, hogy a mostani szeminárium témáit közösen választották ki a két vallás képviselői. Emlékeztetett rá, hogy a keresztények és muzulmánok közötti párbeszéd nem újkeletű, VI. Pál vezetésével, a zsinati nyitást követően kezdődött el. Az elmúlt évtizedek eredményei nem elhanyagolhatók. Az egykori bizalmatlanságot az évek során kiépített kapcsolathálózat, találkozók, együttműködés váltotta fel. Alázatos, egyszerű és Istennek hálát adó szívvel mondhatjuk, hogy az elvetett jó mag gyümölcsöket termett. A főpásztor elismerte, hogy vannak olyan helyzetek, ahol még feszültség áll fenn a muzulmán és a keresztény közösség között. Meg kellene azonban vizsgálni, hogy ezek alapja vallási elemekből áll-e vagy inkább szociális, gazdasági, ideológiai, illetve politikai jellegű-e.


Arra a kérdésre, hogy a Szentszék hogyan próbál javítani azoknak a keresztényeknek a helyzetén, akik csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem gyakorolhatják vallásukat muzulmán országokban, Celata érsek a következőket válaszolta:

„A Szentszék különböző szinteken és különféle eszközökkel cselekszik, de mindig a helyi egyház beleegyezésével. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa mindenekelőtt a felek közötti találkozókat szorgalmazza, hogy egymást kölcsönösen, jobban megismerjék, hogy leomoljanak a bizalmatlanság falai, hogy a történelem által ejtett sebek fájdalma enyhüljön. Ez a mostani szeminárium egy olyan út kezdetét jelenti, amelynek célja a párbeszéd elmélyítése, egymás megértése, olyan légkör megteremtése, amely visszatükrözi Isten keresztényekre hagyott szeretetparancsolatát” – mondta rádiónknak adott interjújában Pier Luigi Celata érsek, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának titkára.








All the contents on this site are copyrighted ©.