2008-11-01 16:42:32

Tűzszünet és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása – püspöki felhívás a dél-szudáni népirtás azonnali megállítása érdekében


A nemzetközi közösség figyelmétől távol az ugandai Ellenállási Hadsereg (LRA) ezen a héten a polgári lakosság súlyos mészárlását hajtotta végre Dél-Szudánban Kongó és Szudán határán. A több mint 20 éve szörnyű rémtettekért felelős Joseph Kony által vezetett lázadók három év óta ezen a területen kerestek menedéket az ENSZ és a dél-szudáni kormány védelme alatt. Azt remélték, hogy a hírhedt gyilkos majd a párbeszéd és a béke útjára tér. Ehelyett elhurcolja, megöli és fosztogatja a helyi lakosságot – olvassuk egy szudáni főpásztor kétségbe esett felhívásában.

Bár a lázadók márciusban békeegyezményt kötöttek az ugandai kormánnyal, az aláírást azonban mindig elhalasztják. Szeptember 26. óta a lázadók Kongóban és Szudánban is gyilkoltak, embereket raboltak el. Mindez a menekültek hatalmas áradatához vezetett Kongóból Szudánba, ahol kitelepítésekre került sor. Az emberek templomokba és iskolákba menekülnek. A katolikus egyház más egyházakkal együtt támogatást biztosít az újonnan érkezetteknek és a szükségben levőknek.

A nyugat-egyenlítői tagállam civil lakosságának sorsa miatti aggodalmából Edward Hiiboro Kussala püspök a szudáni kormányhoz fordul a béke megteremtése érdekében és az ugandai Ellenállási Hadsereg kiutasítása érdekében. A lázadóktól az elrabolt és rabszolgává tett gyermekek és nők szabadon bocsátását kéri. Az érintett kormányok pedig tartsák be a nemzetközi humanitárius jognak a polgári lakosság védelmére vonatkozó előírásait.








All the contents on this site are copyrighted ©.