2008-10-28 17:45:09

A zsinati tanítás szellemében tovább kell folytatni a vallásközi párbeszédet – nyilatkozta Erdő Péter bíboros


A magyar prímás a püspöki szinódus utolsó munkanapján, október 25-én, olasz nyelven is nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

VR: - Bíboros úr, a püspöki szinódus alkalom volt arra is, hogy a főpásztorok ismételten leszögezzék a vallásközi párbeszéd jelentőségét. A Szentatyának benyújtott 55 végső javaslat közül kettőt ennek a témának szenteltek, különös tekintettel a zsidó illetve a muzulmán vallással folytatott párbeszédre. Milyen újdonságok merültek fel a szinóduson ezzel kapcsolatban?

Erdő Péter bíboros: - A szinóduson természetesen nem merültek fel újdonságok a szentszéki tanításhoz viszonyítva. Arra törekszünk, hogy folytassuk a vallásközi párbeszédet a "Nostra Aetate" k. zsinati dokumentum tanítása szerint. A szinóduson többször is szó esett a zsidó vallásról, az iszlámról és egyéb, nemcsak egyistenhívő vallásokról. Ami a zsidó vallást illeti, meggyőződésünk, hogy azonosak a gyökereink, az Ószövetség "folytatása" vagyunk. Jézus Krisztus személyében és művében teljesedett be a mózesi törvény. Ugyanakkor ő képviseli az abszolút újdonságot, mint Isten megtestesült igéje, a Messiás. Figyelembe kell vennünk az Ószövetség héber egzegézisének eredményeit is, amelyek segíthetnek elmélyíteni az Ószövetségről alkotott nézeteinket. Szent Pállal együtt tiszteletben tartjuk az első szövetséget és az Ószövetség népét, idősebb testvéreinket.

Ami az iszlámot illeti, megtaláltuk a kölcsönös tisztelet és emberi közösség hangját. Ezek közé tartozik a monoteizmus, az iszlámra jellemző olyan vallásgyakorlatok, mint a böjt és az ima. Érzékenynek kell lennünk olyan témákra is, mint a teremtett világ megőrzése, az emberi méltóság és az élet védelme. Számunkra fontos a nők egyenlő méltóságának elismerése, mint ahogyan a vallásszabadság kérdése egyaránt, ami megilleti a keresztényeket is a világ minden részén. Ebben az értelemben a szinódusi javaslatok nyitást jelentenek.

VR: - Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa, amelynek Ön az elnöke, szintén nagy figyelmet szentel a vallásközi párbeszédnek. Erre példa a közelmúltban, Brüsszelben megrendezett európai iszlám-keresztény konferencia. Bíboros úr lesz hamarosan Budapesten a házigazdája annak a fontos találkozónak, amelyre november 9-e és 12-e között kerül sor, és amelynek témája a katolikus-zsidó párbeszéd helyzete a kelet-európai országokban.

Erdő Péter bíboros: - A budapesti konferencián biztosan előkerülnek szociális szempontok, a vallásnak a társadalomban betöltött szerepe, az erkölcsiség a társadalomban. Ezen a téren konkrétan együtt tudunk működni, túl a közös gondolkodáson. Biztos vagyok abban, hogy a zsidó résztvevők megemlékeznek majd Izrael állam megalapításának 60. évfordulójáról. Mivel a budapesti találkozó november 9-én kezdődik, megemlékezünk a harmadik birodalom kristályéjszakájáról, amelyre ezen a napon került sor 1938-ban. A „Kristallnacht” már a zsidók elleni erőszakhullám előszele volt Németországban. Nem feledkezhetünk meg erről a szomorú évfordulóról, hogy soha többé ne forduljanak elő hasonló erőszak-megnyilvánulások vallási vagy etnikai csoportok ellen sehol a világon.

Sajnos napjainkban hasonló cselekményeket követnek el keresztények ellen is. Azon túl, hogy tudomásul vesszük ezeket a tényeket, tiltakoznunk is kell ellenük - mint ahogy ezt a szinódusi atyák megtették az Osservatore Romano október 25-i számának hasábjain. A keleti egyházak vezetői a Szentszék felelőseivel együtt nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a keresztények ember jogainak védelmére szólítottak fel Indiában, Irakban és más közel-keleti országokban – mondta a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának adott interjújában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása.







All the contents on this site are copyrighted ©.