2008-10-13 17:47:45

XVI. Benedek pápa részt vesz a Bécsi Filharmonikusok koncertjén a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában


Ezekben a napokban az Isten szaváról zajló püspöki szinódusnak és a Szent Pál évnek szentelték a Bécsi Filharmonikusok a koncertet, amelyen a Szentatya és a szinódusi atyák is jelen lesznek hétfőn este. Christoph Eschenbach vezényletével Anton Bruckner VI. szimfóniáját adják elő. A rendezvényt az „Egyházművészetért és zenéért” Alapítvány szervezte és beilleszkedik a VII. Egyházzenei Fesztivál programjai közé, amely Rómában és a Vatikánban zajlik október 12. és november 29. között.

Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros, a Falakon kívüli Szent Pál bazilika főpapja a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a Szent Pál évben a bazilikában három nagy koncertet szerveznek, amelyek zenéje nyilvánvalóan kapcsolódik a jubileum lelki vonatkozásaihoz, a világ legjobb zenekarai és karmesterei közül válogattak. „Erről a Szentatyával is beszéltem és nagyon lelkesnek mutatkozott. Miután a pápa érdeklődéssel meghallgatott, megkérdezte: Meghívtok engem is?” – mesélte el Montezemolo bíboros. Akkor tervezték el, hogy az első szent pál évi koncertet a pápának és a szinódus püspökeinek ajánlják.








All the contents on this site are copyrighted ©.