Narcisa de Jesús Martillo Morán (1832-1869)

Narcisa 1832-ben született Ecuadorban egyszerű, mély hittel rendelkező földművesek hatodik gyermekeként. Jó képességei mellett, különösen tehetséges volt a zene területén. 7 éves korában részesült a bérmálás szentségében. Már ekkor szokásává vált, hogy rendszeresen visszavonuljon a közeli erdőbe elmélkedni. Az a fa, amelynél imádkozni szokott, később zarándoklatok célja lett. Kitűnő katekéta volt, átadta az isteni szeretet lángját a környezetében élő gyermekeknek. Szülei halála után, 19 évesen egy másik városba költözött, ahol varrónőként dolgozott és az imának, a vezeklésnek szentelte életét. Segítette a szegényeket és a betegeket.

1868-ban egy ferences szerzetes tanácsára Limába, Peruba költözött, ahol harmadrendiként élt az 1688-ban alapított domonkos nővérek kolostorában. 1869-ben erős láz kezdte gyötörni. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni, de ő folytatta normális életritmusát. 1869. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén hunyt el 37 éves korában.

Halála után derült rá fény, hogy szüzességi, szegénységi, engedelmességi fogadalmat tett. Remete életet élt, böjtölt, kenyéren és vízen élt, mindennap áldozott, gyónt, sanyargatta magát és imádkozott. Állandó egységben élt Jézus Krisztussal. Testén az Úr keresztre feszítésének jeleit viselte.
Teste romlatlan maradt és jó illatot árasztott, számos imameghallgatás történt sírjánál. 1955-ben koporsóját visszaszállították az ecuadori városban, ahol korábban élt. Boldoggá avatási ügyét 1964-ben kezdték meg. II. János Pál 1992-ben avatta boldoggá. 1998-ban kegyhelyet alapítottak tiszteletére Nobolban, ahol koporsóját őrzik. Tiszta, vallásos, munkás és apostoli élete aktuális üzenetet hordoz ma is.