2008-10-06 16:21:44

Isten szava és a szent hagyomány összefüggéséről szólt a szinódus első napján William Levada bíboros, soros elnök


Az október 5-én megnyitott püspöki szinódus első munkanapja hétfőn reggel kilenc órakor kezdődött a vatikáni szinódusi aulában. Az ülésen 244-en voltak jelen, a résztvevők először elimádkozták a napközi imaórát (hora tertia), majd a Szentatya elmondta rögtönzött nyitó beszédét. Ezután William Joseph Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, soros elnök intézett latin nyelvű beszédet az egybegyűltekhez. Délben a szinódusi atyák elimádkozták az Úrangyalát, majd fél egykor véget ért az ülés első szakasza.

Levada bíboros köszönetet mondott a Szentatyának, amiért ilyen fontos és kényes témát választott a szinódus témájául: Isten szava az egyház életében és küldetésében. Mindenki tisztában van azzal, hogy mennyire jelentős és központi helyen áll az egyház életében és magában a keresztény identitásban ez a téma. Az egyház élete és küldetése Isten szaván alapszik, az táplálja, és azt fejezi ki, hiszen az a teológia lelke és egyben az egész keresztény létezés ihletője. Isten szava, mivel minden egyes hívőnek szól, sajátos tiszteletet és engedelmességet kíván, hogy sürgető felhívásként is fogadják a krisztushívők teljes egységére.

Levada bíboros emlékeztetett a Dei Verbum kezdetű zsinati konstitúció tanítására, amely a szentírás és a szent hagyomány közötti szétválaszthatatlan egységet hangsúlyozza. Mindkettő ugyanabból az isteni forrásból ered és azonos cél felé irányul. Csak az élő egyházi hagyomány révén érthető meg a szentírás mint Isten hiteles szava, ami irányítja és szabályozza az egyház életét, valamint a hívek lelki fejlődését. Ez azzal jár, hogy vissza kell utasítani minden szubjektív, pusztán tapasztalaton alapuló vagy egyoldalú megközelítést, mivel az nem képes magába fogadni azt az átfogó értelmet, amely az évszázadok nyomán Isten népének hagyományát vezette. Levada bíboros ezért felhívta a szinódusi atyák figyelmét az egyházi tanítás szükségességére és felelősségére, hiszen ez kell, hogy hitelesen közvetítse Isten szavát a keresztény nép szolgálatára és az egész világ üdvösségére. A püspökökre, mint az apostolok törvényes követőire, különösen nagy felelősség hárul. Sokat vár tőlük ugyanis a mai társadalom, amelynek át kell adniuk a kapott igazságokat. Maga a szinódusi szervezet is arra szolgál, hogy előmozdítsa az igazságot és a lelkipásztori párbeszéd egységét Krisztus misztikus testén belül.








All the contents on this site are copyrighted ©.