XVI. Benedek franciaországi
látogatása kapcsán többször szóba került a „pozitív laicitás” (világiság), amellyel
visszautaltak a francia állam és az egyház közötti kapcsolatra, az utóbbi 10–15 év
során megjavult viszonyra, illetve Nicolas Sarkozy köztársasági elnök szavaira.
Sarkozy
tavaly decemberben, a Lateráni-bazilika tiszteletbeli kanonoki beiktatása alkalmából
márt szólt arról, hogy Franciaországban szükség van a meggyőződéses katolikusokra:
már ekkor a pozitív laicitást emlegette. Amikor pedig Párizsban az Elysée palotában
a pápát köszöntötte , többek között ezeket mondta: „A pozitív, nyílt laicitás felhívás
a párbeszédre, a toleranciára, egymás véleményének tiszteletben tartására…” Az elnök
még azt is hangsúlyozta, hogy „a pozitív laicitás keresi az élet értelmét, és tiszteletben
tartja a különféle vallási meggyőződéseket. Eközben senkit sem akarunk a másik elé
helyezni, de nyíltan valljuk keresztény gyökereinket.”
XVI. Benedek útja során
– már a repülőgépen az újságíróknak válaszolva, majd különböző beszédeiben – kitért
a „pozitív”, vagy ahogy ő mondta „igazi” laicitásra (világiságra). A kultúra képviselőihez
intézett hosszú beszédében pedig (amelyet mindjárt részletesebben ismertetünk). Franciaország
keresztény gyökereit világította meg. Ennek érdekessége az is, hogy J. Chirac mellett
jelen volt Valéry Giscard d’Estaing is, aki, mint tudjuk, a legélesebben ellenezte,
hogy az EU alkotmánytervezetébe felvegyék az utalást Európa keresztény gyökereire.
A
francia főpásztorok nyilván tájékoztatták a pápát az újabb francia helyzetről, az
állam és az egyház viszonyának kedvező alakulásáról. Számos felmérés és megbeszélés
alapján a püspöki kar már 1996 novemberében Lourdes-ban elfogadta Claude Dagens angoulême-i
püspök összegező beszámolót (A hit hirdetése a mai társadalomban), amelyet
közzétettek ebben a formában: ”Levél a francia katolikusokhoz”.( A dokumentum
magyarul is megjelent, Vigília, Bp. 1998. Erre hivatkozunk.)
A Levél
felvázolja a francia katolikusok társadalmi helyzetének hosszú történetét, különösen
is kitérve a XX. század elején történt fordulóra, amikor szétválasztották az egyházat
és az államot (Levél, 109kk.) A tanulságokat levonva „ebből a szempontból az
egyház és az állam szétválasztása egy évszázad tapasztalata alapján olyan intézményes
megoldásnak bizonyul, amely ténylegesen megkülönbözteti azt, ami ’Istené’ és azt,
ami ’a császáré’, és így lehetővé teszi, hogy a francia katolikusok a polgári társadalom
lojális résztvevői legyenek. Ezzel a kijelentéssel mintegy elismertük a világiság
pozitív jellegét. Nem a kezdeti, hódító és katolikusellenes ideológiaként fellépő
világiságról van itt szó, hanem arról, amivé több mint száz éves kulturális és politikai
fejlődés nyomán a világiság mára vált: olyan intézményi keret és olyan szellemiség,
amely segíti a vallásosság, különösen a keresztény vallásosság elismerését a francia
társadalomban.”
Dagens püspök ezután következtetéseket von le a francia katolikusok
számára a kölcsönösség okán: „Legyünk óvatosak, amikor nemzetünk történelmében a kereszténység
jelentőségét próbáljuk felmérni. Ugyanis a hitet nem lehet kulturális, szociális vagy
politikai célokra f elhasználható vallási hagyománnyá lealacsonyítani. A katolikus
hagyomány elválaszthatatlan az azt sugalló krisztusi Evangéliumtól és a hozzá tartozó
hívő néptől.” „Ami minket illet, állampolgárságunk és hitünk jogán szeretnénk hozzájárulni
társadalmunk élni akarásához, és e társadalomban aktívan megmutatni, hogy Krisztus
Evangéliuma Isten minden gyermekének szabadságát szolgálja.” (uo. 110-111)
Dagens
püspök a továbbiakban részletezi azt, hogy a francia társadalom világisága és pluralizmusa
milyen új kapcsolatot teremt az egyház és az állam között. Tömören így fogalmaz (114):
„Politikai szóhasználattal élve azt mondhatnánk, hogy a forradalomellenes és konzervatív
katolikus hagyomány, illetve az antiklerikális és haladó republikánus hagyomány közötti
ellentét szinte teljesen megszűnt.”
A francia főpásztorok elemzéseit tükrözik
XVI. Benedek pápa franciaországi beszédei. A francia püspökök és katolikus hívek ma
már nemcsak az állam és az egyház viszonyát tartják a legfontosabb kérdésnek, hanem
az egyháznak, a katolikusoknak a társadalomban elfoglalt helyét. Nem az egyház intézményébe
vetik bizalmukat, hanem Istennek Krisztusban megjelent kegyelmébe és a hívő egyházi
közösségbe.
Claude Dagens püspök, az idézett Levél szerzője, nemrég megjelentetett
egy könyvet (Méditation sur l’église catholique en France: libre et présente,
Cerf, 2008), amelyben továbbelemzi a francia katolikus egyház helyzetét, és szempontokat
nyújt az új evangélizáláshoz.