2008-09-20 15:44:29

A szent érzékét elvesztett mai világban a bencések hirdessék fennhangon Isten primátusát – XVI. Benedek pápa beszéde a bencés konföderáció apát-kongresszusának résztvevőihez


A Szentatya nagy örömmel köszöntötte a különálló monasztikus kongregációk szövetségeként létrejött Bencés Konföderáció római apát-kongresszusának résztvevőit. Erre az értekezletre négy évenként gyűlnek össze a világ valamennyi bencés monostorának elöljárói. A római apát-kongresszuson a magyar bencés konföderációt Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát képviseli.
Pápa külön köszöntötte Wolf Notker atyát, a Bencés Konföderáció prímásapátját, valamint az apátnők csoportját és az ortodox képviselőket. Amint a Szentatya is hangsúlyozta, az apát kongresszusnak az a célja, hogy a jelenlegi társadalmi és kulturális környezetben keressék a bencés kegyelmi adományok megtestesítésének módozatait és javasoljanak válaszokat az evangéliumi tanúságtétel előtt álló mindig új kihívásokra.

„A szent érzékét elvesztett mai világban, a semmi és az értelmetlenség aggasztó kultúrája által megjelölt korunkban a ti hivatásotok arra szól, hogy kompromisszumok nélkül hirdessétek Isten elsőbbségét és javasoljatok az evangelizálás számára esetleges új útvonalakat” – buzdította a Szentatya a bencés apátokat. Az egyéni és közösségi megszentelődésre irányuló törekvések és a zsolozsma imádság képessé teszi őket a rendkívül hatékony tanúságtételre. Monostoraikban ők maguk az elsők, akik megújulnak és elmélyülnek a Krisztus személyével való napi találkozáson keresztül, Aki mint vendég, barát és társ mindenkor velük van. Éppen ezért manapság is sokan felkeresik kolostoraikat, hogy ott Istenre találjanak és megtanulják felismerni Krisztus jelenlétét. Alázatos bizalommal fogadják azokat, akik lelki segítségükre vágynak és folytassák értékes szolgálatukat Isten Népe megszentelődéséért Nursziai Szent Benedek jellegzetes karizmáinak szellemében.
 A Szentatya a bencés apátoknak és apátnőknek kifejezte elismerését a fiatal nemzedékek körében végzett nagylelkű, hozzáértő és az evangéliumi üzenet szellemében végzett oktató-nevelői szolgálatukért. Arra kérte őket, hogy még nagyobb apostoli odaadással végezzék ez a feladatot az egyház és az emberiség jövőjét alkotó fiatalok között. Az új Európa építését ugyanis az új nemzedékekkel kell kezdeni, azáltal, hogy megadják nekik a lehetőséget a liturgia, a szemlélődés és Isten szava gazdag spirituális örökségének elmélyítésére. Nagyon sok olyan része van a világnak – főként Ázsiában és Afrikában – ahol lehetőséget kell biztosítani az Úr Jézussal való éltető találkozásra. Nyitott szívvel válaszoljanak tehát az Európa határain kívül érkező hívásokra is, szolgáljanak szeretettel minden embert faji és vallási megkülönböztetés nélkül, keresve az egyensúlyt az imádság és a munka között, az életformájukra jellemző „imádkozzál és dolgozzál” lelkülettel.

A Szentatya beszédében érintette még a legendás bencés vendégszeretet, végül a bencés szerzetesnőkhöz szólva az Úr szolgáló leánya, Szűz Mária példáját állította eléjük, aki boldog volt, hogy teljes mértékben teljesíthette a Mennyei Atya akaratát.







All the contents on this site are copyrighted ©.