2008-09-13 15:59:04

„A két kincs, amit rátok bízok: a Szentlélek és a Kereszt! – mondta a Szentatya a francia fiataloknak


A Szentatya felidézte a júliusban, Sydneyben megrendezett Ifjúsági Világtalálkozó felejthetetlen napjait, majd két pontban foglalta össze mondanivalóját.

Idézte a fiatalok imavirrasztásának mottóját, amely az Apostolok cselekedetéből vett szakasz: „..mikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgyhogy tanúságot tesztek majd rólam” (Ap. Csel 1,8). A Szentlélek, aki maga a Szeretet, megnyitja szíveteket, hogy befogadhassátok a valódi szeretet ajándékát. Az igazság, amelyet kerestek, Krisztus. Ő az egyedüli Út, az egyetlen Igazság, az igazi Élet. A pápa arra buzdította a fiatalokat, hogy mélyítsék el ezeket a hitigazságokat, elmélkedjenek a bérmálás szentségének nagyságáról, amely bevezeti őket a felnőtt hitéletbe. Vigyék el az evangéliumi jó hírt társaiknak, és környezetükben tegyenek tanúságot Istenről.

Ebben a jubileumi Szent Pál-évben Benedek pápa ezután a Kereszt misztériumának kincsét bízta a fiatalokra. Mint minden püspök, maga a pápa is visel nyakában egy keresztet, ami azonban nem dísz, vagy ékszer. Hitünk értékes jelképe, annak a látható és anyagi jele, hogy Krisztushoz csatlakoztunk. A keresztények számára a Kereszt Isten bölcsességét jelképezi. Azt a végtelen szeretet jelenti, amelyet Isten a meghalt és feltámadt Krisztus üdvözítő ajándékában nyilatkoztatott ki a világ számára.

A Kereszt tisztelete olykor gúnyt, sőt üldöztetést is kiválthat. Mintegy megkérdőjelezi az emberi biztonságot, ugyanakkor megerősíti Isten kegyelmét és üdvösségünket. A Pápa végül a francia fiatalokra bízta Krisztus Keresztjét, amelynek szeretet misztériumát a Szentlélek érteti meg velük.








All the contents on this site are copyrighted ©.