2008-09-13 15:41:36

XVI. Benedek pápa franciaországi látogatásának második napja: Párizsban és Lourdes-ban


A Szentatya szombat esti adásunkkal egy időben érkezik Lourdes-ba, ahol a Mária-jelenések 150. évfordulója alkalmából hétfőig tartózkodik. A mintegy ötvenezer zarándoknak szentmisét mutat be, végigjárja Szent Bernadett életének főbb állomásait, találkozik a francia püspökökkel, majd hétfőn délután visszatér Rómába.

XVI. Benedek pápa tizedik külföldi útját szeptember 12-én kezdte meg. Pénteken délelőtt Nicolas Sarkozy elnök fogadta őt Párizsban. Az Élysée palotában a Szentatya beszédében a pozitív laicitásról szólt, Sarkozy elnök pedig köszöntőjében hangsúlyozta: a franciák vállalják keresztény gyökereiket. Délután a pápa találkozott a franciaországi zsidók közösségével, akiknek ismételten megerősítette: az egyház elítéli az antiszemitizmus minden formáját.

Délután fél hatkor XVI. Benedek pápa a Bernardinusok Kollégiumában találkozott a kultúra világának képviselővel, mintegy hétszáz személlyel, közöttük az UNESCO, az Európai Unió néhány felelősével, továbbá a franciaországi muzulmán közösség tagjaival.
Beszédében emlékeztetett rá: az istenkeresés mindig is fontos volt az európai kultúrában.

A találkozó színhelyéül szolgáló Kollégium a XIII. században épült Clairvaux-i Szent Bernát lelkisége nyomán, és az évszázadok viharos eseményeinek következtében többször átalakították: működött börtönként, raktárként, iskolaként, tűzoltólaktanyaként is. Végül a párizsi érsekség tulajdonába került. Öt évig tartó restaurálás után ma művészeti kezdeményezéseknek, találkozóknak ad otthont.

A Szentatya délután a Notre Dame székesegyházban az egyház egységéért imádkozott azon a vesperáson, amelyet a papokkal, szerzetesekkel együtt végzett. Ezután köszöntötte a templom előtt megjelent fiatalokat, két kincset bízva rájuk: a Szentlelket és a keresztet.

Szombaton reggel, utazása második napján a pápa rövid látogatást tett a Francia Intézetben, amely öt akadémiát fog össze. 1992-ben Joseph Ratzinger bíborost mint a Hittani Kongregáció prefektusát is beválasztották az erkölcs-és politikatudományok akadémiájának tagjai közé (a Nobel béke-díjas Andrej Szaharov utódaként, aki 1989-ben hunyt el). A pápa mostani látogatására emléktáblát avattak a Francia Intézetben. Rövid köszöntőjében XVI. Benedek hangsúlyozta azt a mély kapcsolatot, amely a francia kultúrához fűzi, amelynek csodálattal adózik. Most mind személyesen, mind Péter utódaként fejezi ki háláját, emlékeztetve Rabelais szavaira: „A tudomány lelkiismeret nélkül nem más, mint a lélek pusztulása!”

Ennek a veszélynek az elkerülésére januárban, három és fél évszázad után most először, az Intézet két akadémiája, valamint két Pápai Akadémia és a Párizsi Katolikus Intézet tudományos megbeszélést hívtak össze az egyén változó önazonosságáról. Tovább kell folytatni ezt a kezdeményezést, hogy közösen fedezzék fel az emberi és kísérleti tudományok számtalan ösvényét - buzdított a pápa.

Szombaton délelőtt tíz órakor Benedek pápa szentmisét mutatott be a párizsi Invalidusok terén. Óvakodjatok a bálványimádástól - figyelmeztette a szertartásra összegyűlt kétszázötvenezer hívőt. A szentmise után a pápa a párizsi apostoli nunciatúrán együtt ebédelt az Ile-de-France (Párizs környéki régió) püspökeivel, majd búcsút vett szálláshelyétől, hogy folytassa útját Lourdes-ba.








All the contents on this site are copyrighted ©.