2008-09-06 15:34:12

"Továbbra is munkálkodjatok a párbeszéd légkörének megteremtésén” – a pápa buzdítása a nicaraguai főpásztorokhoz


A Szentatya az evangélium hirdetését, az ember teljes fejlodésének elomozdítását kötötte a latin-amerikai püspökök lelkére, bátorítva oket az igazságtalanságok leleplezésére.
A pápa ismeri a nicaraguai fopásztorok erofeszítéseit, hogy az evangéliumi jó hírt eljuttassák minden társadalmi réteghez. Együttmuködnek papjaikkal és a szerzetesekkel, valamint a katekétákkal. Az egyház sokat köszönhet mindazoknak a személyeknek, akik terjesztik a keresztény tanítást, az evangéliumi üzenetet, amely átalakítja az emberek életét. Fontos, hogy az egyház küldetésében résztvevo munkatársakat fopásztoraik alapos és folyamatos képzésben részesítsék. A katekéták töretlen huséggel ragaszkodjanak az egyház tanításához. A helyi egyháznak szüksége van lelkileg, szellemileg és emberileg jól képzett papokra, ezért a püspökök a közelmúltban felülvizsgálták a szemináriumi célkituzéseket, arra törekedve, hogy jobb képzést nyújtsanak egyházmegyéik papjainak. Fordítsanak nagy figyelmet a növendékekre, hogy váljanak példaadó papokká, és új lendületet adhassanak az ifjúság körében, a kórházakban, a börtönökben és egyéb intézményekben folytatott lelkipásztori szolgálatnak.

Nem szabad elfelejteni, hogy az evangéliumi magot minden korban, minden nemzedék életében el kell ültetni, hogy életerosen csírázzon és virágja soha ne száradjon el. A népi vallásosság, amely Nicaragua egyik nagy gazdagsága, több mint egyszeru hagyomány, amelyet passzívan befogadnak. Újból és újból élettel kell megtölteni olyan lelkipásztori tervek által, amelyek felragyogtatják a gesztusok és jelképek mélységét, hangsúlyozzák az üdvösség kifürkészhetetlen misztériumát, amelynek az Úr részesévé tett bennünket.

A pápa ezután a nicaraguai fopásztorok egyik legnagyobb kihívásáról szólt. Arra kell törekedniük, hogy híveik életét, munkáját mélyen áthassa az evangélium, hogy Isten országának kovásza lehessenek minden társadalmi környezetben. A tanúságtétel különösen fontos olyan helyzetekben, ahol a szegénységhez, az emigrációhoz súlyos társadalmi igazságtalanságok, és politikai radikalizálódás járul, foleg az utóbbi években. Az ország fopásztorai híveik mellett állnak a megpróbáltatásokban, tiszteletben tartva a közélet önállóságát. Erofeszítéseiket a párbeszéd és az enyhülés légkörének megteremtésére fordítják, miközben védelmezik az alapveto emberi jogokat és leleplezik az igazságtalan helyzeteket. A püspökök továbbá olyan politikai felfogásra buzdítanak, amely nem a hatalomra vagy a mások feletti uralomra törekszik, hanem a közjó nagylelku és alázatos szolgálatára. A nicaraguai fopásztorok támogassák a karitatív kezdeményezéseket, legyenek szolidárisak a szükséget szenvedokkel, segítsenek a nehézségekkel küzdo családoknak.A pápa utalt az ország szerzeteseinek dinamizmusára, arra buzdítva oket, hogy maradjanak huségesek rendjük karizmájához és az egyházban betöltött sajátos küldetésükhöz.
A Szentatya szólt még a latin-amerikai ország helyi egyházának az oktatásban betöltött fontos szerepérol. A katolikus iskolák felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a társadalomnak. Az állam és az egyház összpontosítsa eroit az ifjúság nevelésére, rámutatva az ember transzcendens és vallási dimenziójára – mondta végül a Szentatya.







All the contents on this site are copyrighted ©.