2008-09-04 16:43:19

Szent Róza ünnepe Viterbóban


Történelmi felvonulással és körmenettel kezdődött meg az umbriai város védőszentjének ünnepe szeptember 2-án, kedden. A megnyitó során körbehordozták Szent Róza 30 méter magas, fáklyákkal és lámpákkal kivilágított oszlopát. Ezzel fejezik ki a viterbóiak városuk védőszentje iránti tiszteletüket. A körmenetben végigvitték a város utcáin a szent földi maradványait annak emlékére, hogy 1258. szeptember 4-én IV. Sándor pápa áthelyeztette Szent Róza koporsóját abba a kolostorba, ahova élete során nem fogadták be a szentet. Két fontos aspektusa van ennek a gesztusnak: egyrészt a valláshoz és imához, másrészt pedig a társadalmi, polgári és a hagyományhoz kapcsolódó vonatkozásai.

Lorenzo Chiarinelli viterbói püspök a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Szent Róza 18 éves korában hunyt el. Személye ösztönzést jelent a mai fiatalok számára, mert gyenge egészségi állapota ellenére is az evangelizációnak, a karitatív tevékenységnek és Viterbó védelmezésének szentelte magát. A város ma is élő valóságnak érzi jelenlétét, amely továbbra is ösztönzi a viterbóiak gondolatait, érzéseit és cselekedeteit.







All the contents on this site are copyrighted ©.