2008-09-03 15:32:13

Irak: katolikusok és muzulmánok együtt imádkoznak a békéért


Himnuszok, zsoltárok, könyörgések és olvasmányok hangzottak föl a Szentírásból a kirkuki székesegyházban, ahol keresztények és muzulmánok együtt imádkoztak a békéért és az együttélésért. Szunniták, síiták, arabok, kurdok és türkmének vettek részt a kezdeményezésen, imáikat vallási vezetők, törzsfőnökök, politikai és katonai felelősök hallgatták. "Az imádsággal megvalósíthatjuk a kiengesztelődést és stabilizálhatjuk a békét. Az imádság megváltoztatja szívünket és elménket, segít, hogy nyitottak legyünk a különbözőség befogadására" - nyilatkozta Louis Sako kirkuki érsek.

A Ramadán előestéjén ez a kezdeményezés felhívás volt a böjtre, az imára, a megtérésért, és hogy dolgozzunk a békéért és a kiengesztelődésért. „Ezzel a sajátos lelki úttal legyőzhetjük az erőszakot, megerősítve a harmóniát és a testvériséget" - mondta még az iraki főpásztor. A kirkuki polgármester is nagyra értékelte a gesztust. Egy szunnita imám pedig arra emlékeztetett, hogy "az ősi iszlám kalifátusban sok keresztény működött együtt a muzulmánokkal, és ma is erre van szükség. Köszönet illeti a katolikus egyházat, amiért összegyűjtött minket."








All the contents on this site are copyrighted ©.