2008-09-02 16:16:16

Keresztény és muzulmán nők a békéről és a párbeszédről folytatnak megbeszélést Svédországban


Az Egyházak Világtanácsa a svédországi protestáns egyházzal és az iráni Vallásközi Párbeszéd Intézetével közösen találkozót hívott össze Göteborgba. A szeptember 4-től 7-ig tartó megbeszélés fő témája a nők alapvető szerepe a békefolyamatban és a vallásközi párbeszédben. A találkozón 22 nő vesz részt – 11-en a különböző keresztény felekezetek képviselői, 11-en pedig muzulmán vallásúak, közöttük vannak egyetemi tanárok is. Azt vitatják meg, hogy mennyire fontos az ifjúságot a különböző vallások és kultúrák kölcsönös tiszteletére nevelni az iskolai oktatásban.

Rima Barsoum, az Egyházak Világtanácsában a vallásközi párbeszéd és együttműködés felelőse az Osservatore Romano-nak adott interjújában rámutatott a találkozó célkitűzésére: „A kezdeményezés beleilleszkedik azoknak az eseményeknek a sorozatába, amelyeket a világtanács már a hetvenes évektől kezdve szervezett a párbeszéd előmozdítására. Az azóta eltelt időszakban jelentős haladás történt. Mivel kevés az ezen a téren elkötelezett nők száma, így szavuk, bár meghallgatják őket, nem sokat nyom a latban. A párbeszéd hosszú időn át a férfiak kiváltsága volt”.

Az első hasonló jellegű találkozót 2007-ben az iráni fővárosban, Teheránban tartották. Idén azért esett Svédországra a választás, mivel az északi országban keresztények és muzulmánok egy ideje már közös kezdeményezéseket dolgoznak ki. A találkozó azt a célt is szolgálja, hogy új stratégiákat tervezzenek, amelyek a résztvevők személyes élményein alapulnak.







All the contents on this site are copyrighted ©.