2008-09-01 16:37:43

„Szolidaritás és humanitárius lelkület” – ez jellemezze a bevándorlók iránti magatartást – mondta XVI. Benedek a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor


A Szentatya erőteljes szavakkal szólította fel a bevándorlók cél-országait, hogy humanitárius lelkülettel nyissák meg határaikat a segítséget keresők előtt. Származási országaikat pedig arra kérte, hogy gyökerestől irtsák ki a kivándorláshoz kapcsolódó bűncselekményeket, amelyek ezrek életét teszik kockára. A vasárnapi evangéliumról elmélkedve a pápa azokra a széthúzó erőkre utalt, amelyek látszólag napjainkat is uralják. Arra buzdította a keresztényeket, hogy a gonoszságra válaszoljanak a Jézus Keresztjéből származó szeretet erejével.

Isten Fiának nem a mennyei Atya kegyetlen terve miatt kellett kereszthalált szenvednie üdvösségünkért, hanem súlyos betegségből kellett bennünket meggyógyítania. Olyan komoly és halálos betegségből, amely minden csepp vérét követelte. Halálával és feltámadásával Jézus legyőzte a bűnt és a halált, helyreállította Isten uralmát. A küzdelem azonban nem ért véget: a gonosz továbbra is létezik, és jelen van minden nemzedék életében, napjainkban is. Mi más lenne a háború szörnyűsége, az ártatlanok ellen elkövetetett erőszak, a nyomor, a védteleneket sújtó igazságtalanság, ha nem a rossz ellenállása Isten birodalmának? – tette fel a kérdést Benedek pápa.

Hogyan válaszoljunk ennyi gonoszságra, ha nem a szeretet fegyvertelen erejével, amely legyőzi a gyűlöletet, az élettel, amely nem fél a haláltól? Ugyanarról a titokzatos erőről van szó, amelyet Jézus használt, vállalva a meg nem értés és azt, hogy övéi közül is sokan elhagyták.
A Megváltó, hogy véghez vigye üdvözítő művét, továbbra is magához és küldetéséhez kapcsol olyan férfiakat és nőket, akik készen állnak arra, hogy magukra vegyék keresztjüket és kövessék őt. Mint ahogy Krisztus számára, így a keresztények számára sem fakultatív választás a kereszt hordozása, hanem olyan küldetés, amelyet szeretettel kell elfogadnunk – hangsúlyozta a pápa. Korunkat látszólag a megosztás és a pusztítás erői uralják. Krisztus azonban továbbra is szüntelenül felkínálja mindenkinek felhívását: aki tanítványom akar lenni, tagadja meg önzését és hordozza velem együtt keresztjét.

A pápa ezután a Szűzanyához fohászkodott, aki elsőnek és a végsőkig követte Jézust a keresztúton. Mária segítsen bennünket, hogy határozottan kövessük az Urat és már most, a megpróbáltatásokban megtapasztaljuk feltámadása dicsőségét.

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa erőteljes felhívást intézett a nemzetközi közösséghez az elvándorlás jelenségével kapcsolatban. Szerdán ugyanis 70, Európa felé tartó afrikai bevándorló veszítette életét a Földközi-tengerben, nem messze Málta szigetétől. Az elvándorlás a kezdetektől jelen van az emberiség történelmében, és mindig is jellemezte a népek és nemzetek közötti kapcsolatokat. Az utóbbi időben kialakult vészhelyzet megoldása azonban egyrészt szolidaritásunkat igényli, másrészt hatékony politikai választ vár. A pápa elismeréssel szólt a számos regionális, nemzeti és nemzetközi szerv tevékenységéről, amely az illegális bevándorlás kérdésével foglalkozik felelősségteljesen és humanitárius lelkülettel. Az elvándorlók származási országai szintén kezeljék felelősséggel a kérdést, mivel saját állampolgáraikról van szó. Számolják fel az illegális elvándorlás okait és a jelenséghez kapcsolódó bűnözés minden formáját – hangzott a pápa felhívása.

Az európai államok és általában véve a migrációs cél-országok közös kezdeményezésekkel és egyre alkalmasabb struktúrákkal válaszoljanak az illegális bevándorlók szükségleteire. Az elvándorlókban pedig tudatosítsák életük egyedülálló értékét, amelyet minden körülmény között meg kell óvni. Gyakran ugyanis rendkívül súlyos veszélyeknek teszik ki magukat, miközben abban reménykednek, hogy megjavíthatják életkörülményeiket. A törvényesség mindenkit kötelez – állapította még meg a pápa, majd így folytatta beszédét: „Atyaként kötelességemnek érzem, hogy felhívjam mindenki figyelmét a szóban forgó problémára. Kérem az egyének és az intézmények nagylelkű közreműködését a kérdés megoldásában.”

A Szentatya beszéde végén öt nyelven köszöntötte a jelenlévő zarándokcsoportokat. Spanyolul a kubai hívekre küldte áldását, akik szeptember 8-án kezdik meg a 2012-ben esedékes jubileumi Mária év előkészítését. Akkor ünneplik ugyanis 400. évfordulóját, hogy három bennszülött rátalálta a cobre-i Miasszonyunk kegyképére.

Az Úrangyala elimádkozása előtt XVI. Benedek a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában szentmisét mutatott be volt tanítványai, az ún. „Ratzinger Schülerkreis” tagjai számára. A hagyományos magán jellegű találkozón, amelyre szombaton került sor, mintegy 30-an vettek részt, közöttük Christoph Schönborn osztrák bíboros. A vasárnapi szentmisét a Szentatya szavai vezették be, majd a bécsi érsek mondta a szentbeszédet.








All the contents on this site are copyrighted ©.