2008-09-01 16:56:07

„Főszereplővé egy találkozás kegyelme által válhatunk” – befejeződött Rimini Meeting


Varga János Budapest-remetekertvárosi plébános tudósítása: RealAudioMP3

Köszöntöm a Kedves Hallgatókat! Szombaton zárta kapuit a 29. Rimini Meeting.
Az utolsó nap délelőttjén került sor „A jogok földje – az eljövendő Európa” című találkozóra. A kaukázusi válság és az annak kapcsán kialakult diplomáciai helyzet miatt, az eredeti tervektől eltérően Josè Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nem tudott személyesen részt venni a találkozón. A Meeting résztvevői a pénteken készült videó-felvételről hallhatták gondolatait. A bizalom üzenetében – amint nevezte – hangsúlyozta az egységes Európa szükségességét. Kiemelte: az Európai Unió nemcsak gazdasági terv, hanem elősegítője akar lenni a béke és az emberi méltóság ügyének. A népek közötti béke az emberi értékekre, a történelemre, kultúrára, hagyományokra, az ember méltóságára épülhet.

Mohamed Salih Osman, szudáni ügyvéd, jelenleg a szudáni parlament tagja, korábban üldöztetést és erőszakot élt meg hazájában, többször is bebörtönözték. Osman 2007-ben nyerte el az emberi jogok védelméért és a gondolat szabadságért az Európai Parlament által 1988 óta évente odaítélt Szaharov-díjat. Személyes tanúságtételében a darfuri rémségekről és Európa felelősségéről beszélt.
Végül így fogalmazott: nagyon megérintett a Meeting, sokat tanultam ezekben a napokban. Most már tudom, hogy azok az értékek, amelyekért küzdök a Ti vallásos meggyőződésetek része is. Működjünk együtt – javasolta befejezésül.

Mario Mauro, az Európai Parlament elnökhelyettese összegzésként a Sagrada Familia templomra utalt. Gaudí zseniális művének az építészek szerint már rég össze kellett volna dőlnie, mégis áll. Ilyen az Európai Unió is - mondotta. S ahogy a Barcelonai templom csodáját egy japán építész segített megérteni, úgy most Európa és sajátmagunk megértéséhez egy szudáni vendég segített hozzá.
Ami bizonyos – fejezte be – nem akarhatjuk Európát Isten nélkül és Isten akarata ellenében építeni.

A Meeting befejező eseményeként hagyományosan don Giussani egy könyvének bemutatójára kerül sor. Ez alkalommal a „Hontalan emberek” (Uomini senza patria - Ed. BUR, Milano) című köteté, amely a Comunione e Liberazione alapítójának 1982-83-ban keletkezett egyetemistákkal folytatott beszélgetéseit tartalmazza… Az előszót utódja, a CL jelenlegi vezetője don Julián Carrón írta.
A könyv címe abból a mondatból származik, amit II. János Pál pápa mondott a CL alapítójának és 3 társának 1982-ben. „Hontalan emberek vagytok, mert asszimilálhatatlanok vagytok ebben a társadalomban/ nem tudtok azonosulni evvel a társadalommal.”
A könyv kapcsán először Eugenia Roccella államtitkár-asszony beszélt. Mint mondotta megkereszteltként más szellemi-lelki közegben élt, de elolvasva Giussani néhány könyvét, magával ragadták gondolatai. Ami például feltűnő volt számára, hogy másutt arról beszélnek: adjunk értelmet az életünknek, Giussani pedig arra hív: találjuk meg az életünk értelmét. Ez egy lényeges különbség – mondta - ez tesz bennünket főszereplővé.
Bernard Scholz a Compagnia della Opere (a Művek Társaságának) új igazgatója elmondta. Akkor volt egyetemista, amikor a könyvben szereplő beszélgetések elhangzottak. Ott volt személyesen e beszélgetések során, s életének meghatározó pillanatait élte át don Giussanival, mert az embert állította a középpontba – amint Scholz fogalmazott – „nem elméletekről beszélt, hanem rólam.”
Az idei Meeting számokban:
Összesen 150 találkozó és kerekasztal-beszélgetés,12 kiállítás, 24 előadás, sportesemények, 333 előadó, több, mint 700.000 látogató, közel 4000 önkéntes, akik között legtöbben olasz diákok, de számos külföldi is volt.
A Meeting során szervezett előadásokon, koncerteken több, mint 60.000-en vettek részt, s igyekeztek az ott hallottak által is közelebb kerülni a témához:
Segíteni a résztvevőket a megismerésben, a megértésben, az elmélyítésben – mindig is ez volt a Meeting igazi hivatása, amiért a szervezők évről-évre fáradoznak. A Meeting nem politikai akció, hanem egy megélt tapasztalatból születik – hangsúlyozta Emilia Guarnieri, a Meeting alapítvány elnöke. A vendégeket is megérintette a találkozó, mint a meglepő emberség helye, mint a világban tapasztaltakhoz képest nagyon más és igen befogadó közeg. Osman szavaira utalva: magával ragadta, hogy mennyire érdekli a CL népét mások élete, elmondta: „bennünket érdekel mások élete, mert ezzel találkozva válhatunk igazán önmagunkká”.
A jövő év kerek évforduló lesz a Rimini Meeting történetében, hiszen 30. alkalommal kerül majd megrendezésre a nemzetközi találkozó. Időpontja : 2009. augusztus 23-29. között lesz, a mottója pedig: „A megismerés mindig egy esemény”. A megismerés a legalapvetőbb az emberi személy valósággal való kapcsolatának kialakítása során. Maga az esemény, az alapító Giussani atya egyik kedvenc szava pedig igen tág jelentéssel bír, amelynek kifejtésére a következő Meetingen bő alkalom lesz – hangzott el a befejező sajtótájékoztatón.

Főszereplővé egy találkozás kegyelme által válhat valaki. Aki engedi, hogy Jézus saját emberségének repedésein keresztül belépjen az életébe, megtelik csodálkozással. – hangzott el a találkozó során.
Találkozásokban és csodálkozásban nem volt hiány a Meetingen, most a résztvevőkön a sor, hogy tovább éljék ezt a tapasztalatot, ami itt egy hétig az érdeklődés középpontjában volt.
Búcsúzom a Kedves Hallgatóktól Riminiből, a Meetingről, az idei mottóval, mint mindannyiunk számára szóló alternatívával: „Vagy főszereplő, vagy senki!”

Dicsértessék a Jézus Krisztus!








All the contents on this site are copyrighted ©.